mesetípus- és motívummonográfiák
VIL8 286-288a
folklorisztikában és irodalomtudományban gyakori egy-egy témát feldolgozó
művek összeállítása. E monográfiák a lehetőség szerint felsorolják
az összes változatot, utalnak a köztük levő tartalmi (ritkábban formai,
stilisztikai) összefüggősekre, megkísérlik megállapítani az elterjedés
útjait és idejét. A mesék és rokon műfajok →típus és →motívum
fogalma szerint meghatározott anyagot a →mese-katalógus, illetve
a →motívumindex módszerei szerint dolgozzák fel. Mivel a →Stoffgeschichte többezer
irodalmi téma vagy irodalmi mű változatait állította össze, és ezek
közül csak kevesebb hányadnak van folklór kapcsolata, a folklorisztika
gyakran saját módszerével dolgozta fel anyagát. Voltaképpen mese-,
monda- és balladatípus monográfiákat ismerünk, ezek közül a nevezetesebb
mesemonográfiákat alább soroljuk fel. Bizonyos változatjegyzéket mindegyik
mesetípusról készítettek már, és a kialakulásról is sok tanulmányt
írtak. Alább, nagyjából időrendben csak a legfontosabb monografikus
műveket soroljuk fel, szükség esetén utalva a nemzetközi mesekatalógus
típusszámára →AaTh és szám jellel. A többezer ilyen munka
közül csak a legfontosabbakat említjük. ● A mese-típusmonográfiának
mintegy előzménye volt M. R. Cox: Cinderella (1893, AaTh 510)
monográfiája, K. Krohn több állatmesetípus-monográfiája: Bär
(Wolf) und Fuchs (1886, AaTh 1—50 között több típus), ill.: Mann
und Fuchs (1891, AaTh 155 és 161), E. Böklen monográfiája
a Hófehérke-meséről: Schneewittchenstudien (1915, AaTh 709).
A század első évtizedeiben több mítoszmonográfia is megjelent, ezek
között újszerű vonásokat mutattak fel a pszichoanalitikusok (O. Rank, F. Riklin és
mások, köztük a magyar Róheim G.) írásai, ám ezek az adatok
teljességét illetően nem nevezhetők igazi monográfiáknak. ● Már a
mesetípus-katalógus eredményeit felhasználva készül O. Hachmann:
Die Polyphemsage in der Volksüberlieferung (1904, AaTh 1137),
majd A. Aarne több munkája: Die Tiere auf der Wanderschaft (1913,
AaTh 130 és 210), Der tiersprachenkundige Mann (1914, AaTh
670), Der reiche Mann und sein Schwiegersohn (1916, AaTh 461), Die
magische Flucht (1930, AaTh 313), illetve korábbi tanulmánykötetének Vergleichende
Märchenforschungen (1907) részei. A norvég R. Th. Christiansen:
The Tale of the Two Travellers (1916, AaTh 613), a német L. Mackensen
(Der singende Knochen, 1923, AaTh 780, ugyanaz a mesetípus, amelyről
1920-ban Solymossy S. teljesen eltérő eredményre jutó monografikus
tanulmányt közölt), E. Rösch: De getreue Johannes (1928, AaTh
516) és E. Philippson: Der Märchentypus von König Drosselbart (1923,
AaTh 900) ugyanezt a módszert követik. Más skandináv kutatók közül
H. Holmström a hattyúlány-történetről: Studier över Svanjungfrumotivet (1919,
AaTh 400, 465) írt. Ugyanezt a témát más formában vizsgálta E. Tegethoff:
Amor und Psyche (1922, AaTh 425), majd egy emberöltő után J. Ö. Swahn:
The Tale of Cupid and Psyche (1955), sőt magyar monográfusa is
akadt a témának : Kardos T. Az Árgirusszéphistória (1967)
c. a nemzetközi mesetípusról is ír. A svéd S. Liljeblad: Die Tobiasgeschichte (1927,
AaTh 605 — 506 — 507), a svéd W. Liungman, a dán I. M. Boberg első
tanulmányai már egy skandináv iskolát jeleznek, amely már mesecsoportokra,
s nemcsak egyes típusokra van tekintettel. Ennek az áttekintőbb irányzatnak
a vezéralakja C. W. von Sydow volt, fő műveit pedig A. B. Rooth:
The Cinderella Cycle (1951, AaTh 510), valamint Swahn már
említett monográfiája adják. P. Peterson a róka és a daru
vendégsége (Aath 60) téma szövegeit és ikonográfiáját dolgozta fel.
Bővül az érintett műfajok köre is. Már Aarne több eredetmondát,
kisebb történetet vett elő, K. Krohn az epikus dalokat vizsgálta
így. M. Haavio kétkötetes áttekintésében (Kettenmärchenstudien, 1929—1932) a
→láncmese műfaját vizsgálta e módszerrel, A. Taylor pedig
így indítja meg az összehasonlító szóláskutatás új ágazatát. ● Külön
említhetjük az orosz kutatókat. W. Anderson már az első világháború
előtt így foglalkozik a „cinkotai kántor” mesetípusával (AaTh 922),
monográfiája előbb oroszul (1916), majd németül (1923) jelenik meg,
egész sor elméleti cikkben foglalkozik e módszerrel. N. P. Andrejev legendamesékkel
foglalkozik: Die Legende von den zwei Erzsündern (1924) és
Die Legende vom Räuber Madej (1927, mindkettő AaTh 756). Hagyományos
megoldást követ a holland J. de Vries is: Die Märchen von klugen
Rätsellösern (1928, AaTh 875). Indoeurópai távlatot vizsgál a
két-testvér-mesében K. Ranke: Die zwei Brüder (1934, AaTh
300 és 303). ● A második világháború után az Európán kívüli anyag fokozott
bevonását, illetve a hagyományos elterjedési modellek újra cserélését
figyelhetjük meg, nemegyszer éles módszertani viták kíséretében. A
fontosabb kiadványok: hagyományos módszerű a német M. Rumpff áttekintése
a Piroska és a farkasmeséről Rotkäppchen (1951, AaTh 333);
világméretű adatokat hoz a jó és rossz leánytestvér meséről W. E. Roberts:
The Tale of the Kind and the Unkind Girls (1958, AaTh 480); a
Hamupipőke-mese távol-keleti változatait elemzi N-T. Ting: The
Cinderella Cycle in China and Indo-China (1974); a balkáni mesekincsből
indul ki M. Meraklis: Das Basilikummänchen (1970, AaTh 879);
az Amor és Psyche-mese legújabb monográfiája G. Megastól készült: Das
Märchen von Amor und Psyche (1971, AaTh 425 és rokonai); a Midas-történet
feldolgozása M. Boskovic-Stulli könyve: Narodna predaja
o vladerevoj tajni (1967, AaTh 782). Több monográfia Kanadában
készült, és az ottani, európai jellegű mesékkel foglalkozik, természetesen
széles körű áttekintéssel, ilyenek G. Lemieux: Placide-Eustache (1970,
AaTh 938); H. Bernier: La fille aux mains coupées (1971, AaTh
706); N. Schmitz: La mensongére (1972, AaTh 710). A romantikus
irodalomban jól ismert „saját visszatérő fiát megölő család” meséjét
M. Kosko: Le filc assassiné (1966, AaTh 939A, a motívumkutatás Malentendu néven
nevezi a történetet) dolgozta fel. Finn mesék és epikus dalok kapcsolatát
vizsgálta P-L. Rausmaa: Syöjätär ja yhdekän veljen sisar (1967,
AaTh 533). Eszkimó anyagot ad I. Kleivan: The Swan Maiden Myth
among the Eskimo (1962, AaTh 400). Több afrikai mese elterjedését
vizsgálták a párizsi kutatók: G. Calame-Griaule, D. Paulme, Chr. Seydou,
V. Görög-Karády, és mások (AaTh 480, 554, 563, 566 és más típusok,
a nemzetközi mesekatalógusban nem szereplő típusok, mint „az állatok
kútja”, „a szörnyű gyermek”, „az ajándékozó fa” stb.) dolgozataik a L'Homme,
a Cahiers d'Études Africaines, a Cahiers de Littérature Orale évfolyamaiban
és G. Calame-Griaule: Le théme de l'arbre dans les contes africains
(I—III., 1969—1976) c. tanulmányköteteiben olvashatók. M. Galley,
C. H. Breteau, N. Zagnoli, P. Galand-Pernet, C. Lacoste-Dujardin és
mások az észak-afrikai (arab, berber, kabil, tuareg stb.) mesék áttekintését
adták (a L-ittérature Orale Arabo-Berbére évkönyveiben,
1965 óta). Mindkét francia kutatócsoport a strukturalista elemzés módszereit
alkalmazza. Bizonyos fokig indokínai mesevizsgálat is történt hasonló
módon. ● Az Egyesült Államokban disszertációk formájában készült el
több áttekintés. Ezek közül a legismertebb G. Knopp monográfiája
a Jázon és Médeiatörténetről The Motifs of the 'Jason and Medea
Myth' in Modern Tradition (1933, AaTh 313). ● Klasszikus tanulmány
St. Thompson áttekintése (1953) az indián „csillagvőlegény”-mesetípusról.
Több primitív kultúra mítoszairól is adtak áttekintést. ● A német
folkloristák, legkivált L. Röhrich tanítványai átmeneti műfajokról
és csoportokról készítettek típusmonográfiákat. Ezek között a legismertebb
R. W. Brednich a sorsmeghatározó istennőkről: Volkserzählungen
und Volksglaube von den Schicksalsfrauen (1964, AaTh 934 és társai);
L. Petzoldt monográfiája a Don Juan-történet előzményéről,
a vendégségbe hívott halottról: Der Tote als Gast (1968, AaTh
934 rokonsága), H. Lizfeld áttekintése a dualisztikus
eredetmonda több típusról: Gott und Teufel als Weltschöpfer (1971,
sok motívumot tartalmaz). ● Több típusmonográfia évtizedek óta készülőfélben
van: W. Anderson a három narancsmeséről (AaTh 408),
K. Horálek az egyiptomi két testvérmeséről (AaTh 318), F.
L. Utley a Noé-történetekről (AaTh 825), I. Levin az Etana-mítoszról
(AaTh 537) állította össze a típusváltozatokat. A magyarnak tekintett
„égigérő fa” típusával Berze Nagy J. mitológiai,
Déyh L. mesetípuskutatói módszerrel foglalkozott. ● S. Thompson nemzetközi
katalógusa mintegy 400 esetben jelöl meg az illető típussal foglalkozó
részletesebb tanulmányt. A L. Mackensen szerkesztette
Handwörterbuch des deutschen Märchens (1—2, 1930—1940) a G betűvel
kezdődő címszavakig adott egy-egy típusról áttekintést. Az
új Enzyklopädie des Märchens több esetben ad olyan új áttekintést,
amelyet Thompson 1961-es katalógusában még nem ismerhetett,
és amelyet e magyar Világirodalmi Lexikon készítésekor sem vehettünk
még figyelembe. 1975—1981 között A →Drei-ig jelentek meg a
címszavak,, ezek közül a fontosabbak: Ádám és Éva-történetek, Aeneas-,
Ahasvérus-történetek, →Ahikar, Aladin, Ali Baba, Alkésztisz-történet, →Amicus
és Amelius, Amor és Psyche-történet, Androklész és az oroszlán, →Arthur-mondakör,
→Barlám és Jozafát, Belfagor, →Beowulf, Brer Rabbit (J.
C. Harris, Rémusz-bácsi történetek), Christophorus (Szt. Kristóf)-történetek,
Christus (Krisztus)-történetek, Cinderella (Hamupipőke), Cymbeline (Shakespeare), Danaé-történetek,
hálás állatok (AaTh 554), hálás halott (AaTh 505—508, ilyen az ószövetségi
apokrif →Tóbit könyve), Hüvelyk Matyi (AaTh 700 és 327 B),
Dávid és Góliát, Don Juan, sárkányölő mesék (AaTh 300 és rokonai),
Dracula (B. Stoker), valamint több, AaTh-számmal jelezhető
történet. ● Ezen kívül több író (pl. Dante) vagy más művész
(pl. W. Disney) műveinek mesetémáit is felsorolják. ● A Fabula
c. mesekutató folyóirat (1957—) évenként, mutatószerűen ad áttekintést
az idézett típusokról és motívumokról. ●(→mese, típus, motívum)
Irodalom:
St. Thompson: The Types of the Folktale (1961); M. Lüthi: Märchen (1979, kivonatos fordítás: Folcloristica 1, 1971).
AZÓTA SOK ILYEN MUNKA JELENT MEG
