lírai kezdőkép
VIL7 325-326a népköltészet és mű-költészet legtöbbször rövid, strófikus alkotásainak elején található költői kép, amely legtöbbször csak közvetett tartalmi kapcsolatban van a költemény többi részével, s rendszerint természeti jelenségre utal (természeti kezdőkép). Történetileg igen különböző korszakokban és több kontinensen is ismert (pl. a maláji pantun, az orosz csasztuska, olasz, spanyol, német, magyar népdalok, a skandináv stev, a belső-ázsiai egystrófás dalok stb.); az európai irodalomban a trubadúrköltészet és a Minnesang tette azóta is elterjedt költői gyakorlattá. ● Voltaképpeni eredetét tekintve az egystrófás rögtönzött →röpdal szerkesztési elvéből származik, amelyben a strófa első és második fele között lényeges szemantikai távolság, egyszersmind azonban összekapcsolás is van; az első rész egy külső jelenséget (legtöbbször a természet valamely folyamatát vagy részét) ír le, a második rész ezzel a versforma által összekapcsolt — tematikailag azonban összefüggéstelen — módon a költő vagy a vers alanyának érzelmeire utal. A több strófás népdalokba és a műköltészetbe a lírai kezdőkép e korai formából került át, és különösen a természeti jelenségek leírásakor az irodalom természetszemléletének fejlődéséhez, az én érzelmeinek bemutatásakor pedig a pszichologizáló alkotásmódhoz járult hozzá. (→líra, népdal, természeti kezdőkép, kép).
Irodalom:
Valter V.: A magyar népdal kezdőképe (1916); G. Touissaint: Natureingänge in den Minneliedern provencalischer Troubadours. (1921); D. Scheludko: Geschiehte des Natureingangs bei den
