trufa
VIL15 907truffa <olasz truffa ‘becsapás’>: a tréfás költészet műfaja, a középkori latin eredetű, Európa-szerte elterjedt →facetia, valamint a francia →fabliau és →farce, a német →Schwank megfelelője. Eredetileg durvaságtól sem mentes, ún. praktikus vicc volt, cselekedet formájában előadott becsapás, amilyen a →bohóctréfa. A reneszánsz idején az olasz mulattatók és francia jongleurök terjesztették el szövegeit. Igen népszerű volt a →diákirodalomban. A folklórban a →csúfoló, csúfoló mese ilyen jellegű, de más műfajok (pl. az →anekdota, vicc) is felhasználják témáit, csattanóit, formai megoldásait. ● Stílusa nyers, közvetlen. Gyakran kapcsolnak több ilyen történetet ugyanahhoz a személyhez, pl. →Arlotto plébánoshoz, P. G. Bracciolinihez, akik élő személyek voltak; máskor a félig fiktív Till Eulenspiegel, a különböző népek körében legendás Naszreddin Hodzsa, ismét máskor a →kópéirodalom alkotásainak hősei a trufák diadalmaskodó vagy szenvedő alanyai. ● Világszerte ismert jelenség, Mo.-on a középkor végén jelent meg: tréfa szavunk valószínűleg innen ered. A Mátyás királyról szóló történetek közül több is trufákra vezethető vissza. Később a paraszti, iskolai és irodalmi anekdoták körében élt tovább (pI. Józsa Gyuri-történetek formájában). Orientális változatai is eljutottak a magyar kultúrába.
Irodalom:
Kardos T.: A trufa (FK, 1955).
