irodalom és kultúra
VIL5 265-267az →irodalomtudomány több ágazata közvetlenül vagy közvetve foglalkozik azzal a kérdéssel, miképp függnek össze a kultúrák különböző formái az irodalom különböző lehetőségeivel. Az egyes társadalomtípusok fejlődésének irodalmi vonatkozásait az →összehasonlító irodalomtudomány különböző szempontok szerint vizsgálja. Az →irodalomtörténet a konkrét fejlődéstörvényeket, a →tipológiai irodalomtudomány az általános egyezéseket kutatja. Az →irodalomszociológia részben az →alkotó, másrészt a →közönség vizsgálata során foglalkozik a kultúra kérdéseivel is. A korcsoportok irodalma természetesen kultúránként különbözik, és például az →ifjúsági irodalom, a →didaktikus irodalom, de a →szórakoztató irodalom vagy tudománynépszerűsítő irodalom egésze is értelmezhető ilyen módon. A →hivatásos irodalom és →népköltészet viszonya, a nemzetközi →stílusok egy-egykultúrát messzemenően befolyásolnak, és általában az ideológia jelenségei között sok az olyan tényező, amelyet helyesebb nem a nemzet vagy nép fogalmával, hanem a kultúra kategóriáival leírni. A kínai és japán líra, a mohamedán misztikus gondolati költészet, vagy az európai munkásszínjátszás nyilvánvalóan kulturálisan és osztályszempontból kötöttek, és a hivatásos—nem hivatásos művészet kapcsolatát a marxizmus klasszikusai kapcsolták a →két kultúra kérdésköréhez. Önálló kultúraelméleti irodalomtudomány felépítése mégis eleddig csak programként hangzott el. ● A szorosabb értelemben vett összehasonlító kultúrakutatás két olyan módszert dolgozott ki, amely az irodalom bizonyos jelenségeit új összefüggések szerint vizsgálja. Az ún. cross-cultural studies (angol 'kultúraközi kutatás') alapgondolata az, hogy sok különböző kultúra jelenségeit statisztikai módszerrel hasonlítják össze. Az angol etnológus E. B. Tylor 1889-ben 350 „etnikus egység” adatait, L. T. Hobhouse, G. C. Wheeler és M. Ginsberg 1930-ban 600 „primitív kultúra” életmódjának jellemzőit vetette össze egymással. A két világháború között bontakozott ki az európai kultúrakör-elmélet és az amerikai →kultúraminta-kutatás, amelyek önálló kérdésfeltevést képviseltek. G. P. Murdock amerikai etnológus évtizedes munka után 1949-ben 250 társadalom adatait figyelembe véve rajzolta meg a világ népeinek társadalomszerkezetét, majd ugyanekkora Yale-egyetemen létrehozta a Human Relations Area Files (angol 'Az emberi viszonylatok területi adattára') intézetét, amelyben ma mint-egy 600 kultúra anyagi és szellemi kultúrájára vonatkozó adatokat dolgoztak fel. A vizsgálat módszere összehasonlító-statisztikai. Megvizsgálják, a világ különböző tájain hogyan függ össze az életmód és a társadalomszerkezet a művészetek formáival. Külön vizsgálják →nyelv és kultúra, a játék, nevelés, →szokások, vallás több kérdését, ily módon a →primitív költészet sok jelenségét is. Mivel a vizsgálat empirikus, nem társadalom-típusok vagy kultúrastílusok megállapítására törekednek, hanem adatok előfordulási arányait tüntetik fel. A múlt században az →evolucionista irányzatok képviselői általános fejlődési modelleket kerestek az adatok gyakoriságában. A két világháború között a nyelv, a faj és a kultúra típusa közti összefüggések kutatása került előtérbe. Az utóbbi évtizedben a kiértékelés pontosságát vitatták, sokat finomítottak a statisztikai korrelációs módszereken. Jelenleg több száz kultúra adatait dolgozzák fel, sok száz részlettanulmányban és több áttekintésben. Egyelőre a történetiség és az egyes kultúrák etnikus meghatározottsága empirikusan történik, ennek elméleti alapjairól még viták folynak. Sokan a fuzionista irányzatok érveire támaszkodva a különböző kulturális jelenségek közti összefüggést az →elterjedés és a →migráció bizonyítékának veszik. A konkrét témakörök feldolgozásai között különösen az amerikai indián kultúrák típusainak meghatározása, sokféle nyelvű területek (Szibéria, Kaukázus, Hátsó-India) kulturális különbségeinek felismerése, nagy életmódbeli és ökológiai egységek (pl. Afrika) feltételezése látszik eredményesnek. Egyes szokások (→avatási rítusok költészete, titkos társaságok irodalma), intézmények és műfajok (totemisztikus eredetmonda, mítosz) szorosan összefüggnek az életmóddal. A színjátszás elemi formái (maszk) vagy az epika korai változatai (→hősköltészet) nyilvánvalóan társadalmi típusokhoz kapcsolódnak, de kimutatható, hogy a dalokban a hangközök, hangsorok, ismétlés, ritmus, szövegszerűség is jellemezhető a kultúrák összevetésével. Az →írásbeliség, valamint a különböző jogi, vallási rendszerek, a játékok és a nevelés kultúrákhoz kötődését részlettanulmányok vizsgálták. Általában a →primitív irodalom kutatásában jól alkalmazható módszer. Fejlettebb társadalomtípusoknál az írásos adatok nagy száma is a történeti vizsgálatot teszi lehetővé. ● Önálló kérdéskörként jelent meg a kultúrastílus kutatása is. Már a kultúraelmélet 18. és 19. sz.-i klasszikusai is hangsúlyozták, hogy a kultúra értékei sajátos rendezettségben jelennek meg, és ezt a stílus fogalmával azonosították. A különböző →diffuzionista irányzatok szerint ezek egy köz-pontból →elterjedés, →migráció útján jutottak tova. A 20. sz. német tudományossága a kultúrakör elméletét dolgozta ki, így nevezte nagy társadalmi és nyelvi egységek alapján a primitív népek főbb csoportjait. Itt a stílus szintén adott, és nem változását, hanem jellemző állandóságát hangsúlyozták. Az amerikai →kultúraminta-elmélet a stílust a kultúra „lelkének” kifejeződéseként értelmezi, ezért főként a nevelés. világkép és a művészet jelenségeinek leírásával kívánja megragadni. Mindezektől, valamint az európai kultúramorfológia irányzatától befolyásolva az egész világra kiterjesztve az amerikai néprajzkutató A. L. Kroeber dolgozta ki a kultúra = stílus elméletet. Eszerint mintegy 30—40 kultúratípus önálló stílusokat fejlesztett ki, amelyek az emberi történelem során mindig egymás mellett éltek, és sohasem volt egységes „világstílus”. Történeti szempontból a stílusok periodikusan egy-másra visszautaló változása figyelhető meg: pl. a →divat világosan vissza-visszatérő formákat mutat, és a művészeti stílusok is ilyen tendenciákat képviselnek. Nincs olyan művész, aki teljesen izolált lenne kora stílusától, inkább a művész valóságlátását is az befolyásolja, hogy más művészek hogyan fogták fel a valóságot. Néhány irodalomtörténeti jelenség (pl. a →Sturm und Drang vagy az →avantgarde) világosan kultúramegújító törekvés. Az irodalomban folyton figyelembe kell venni a nyelvek különböző természetét: a klasszikus görög-római metrika például közvetlenül nem megvalósítható a legtöbb európai nyelvben (ahol azonban sok az ilyen kísérlet), a francia, német és angol nyelv más-más arányban teszi lehetővé a szóvégi félig hangzó e hanggal összekapcsolt nőrímet. Az Európán kívüli kultúrák stílusainak fejlődését hasonlóan képzelhetjük el, legfeljebb a →primitív irodalom ilyen jellemzéséhez gyakran hiányzik a megfelelő adattár.
Irodalom:
A. L. Kroeber: Configurations of Culture Growth (1944); A. L. Kroeber—Cl. Kluckhohn: Culture (1952); A. L. Kroeber: Style and Civilizations (1957); G. P. Murdock: Outline of Cultural Materials (1961); G. P. Murdock: Outline of World Cultures (1963); Ph. Bagby: Culture and History (1963); A. Lomax: Folk Song Style and Culture (1968); St. Rokkan: Comparative Research Across Cultures and Nations (1968); D. R. Price-Williams: Cross-Cultural Studies (1969); Th. Deuel: The Human Facet in the Behavior of Peoples (1971); E. Markarjan: A marxista kultúraelmélet alapvonalai (1971); J. W. Berry–P. R. Da-Ben: Culture and Cognition (1974); C. J. J. Vermeulen–A. de Ruijter: Dominant Epistemological Presuppositions in the Use of Cross-Cultural Survey Method (Gurrent Anthropology, 1975).
