szóbeliség
VIL14 533-536 | részcímszóaz utóbbi évtizedekben e kutatási területen rendkívüli mértékű előrehaladás történt, igen sok irányban, interdiszciplináris jelleggel, amelynek az áttekintése sem egyszerű feladat. Sok területen most fogalmazódtak meg először következetes módon a tudományos módszerek, s az elemzések eredményei először váltak világméretűvé, egymással is összehasonlíthatóvá. Ugyanakkor az alapfogalmak csak hasonlítanak egymáshoz, más-más célkitűzések érdekében vizsgálták a szóbeli közlés, irodalmi alkotások egyes vonásait. Ezért célszerű egyenként áttekinteni a legfőbb ilyen irányokat. O I. Szóbeli hagyomány (tradition orale) V. Vansina kutatásai hívták fel a figyelmet arra, hogy afrikai (kongói) társadalmak történetét szóbeli szövegek őrizték. Azóta kiderült, hogy ennél jóval szélesebb körű az afrikai szóbeli hagyomány (ennek adatait már a 19. sz.-tól kezdve ismerjük, talán először a magyar Torday E. révén). Ezen kívül más kontinenseken is megtaláljuk a hasonló szóbeli történeteket. Ezek lehetnek egy-egy kultúra vagy korszak kizárólagos forrásanyagai. Máskor (mint például a közelmúltban is), a hivatalos és írásos szövegekkel szemben a közvetlen, egyéni, „népi” (vagy alternatív) emlékezést rögzítik. Mindezekkel kapcsolatban a történeti hitelesség, illetve az önéletrajzi jelleg (szubjektivizmus) pontos megállapítása fontos irodalomtudományi feladat. Általában több nemzedékre visszamenőleg is pontosak az ilyen művek.
Irodalom:
J. Vansina: De la tradition orale. Essai de méthode historique (1961); D. Laya: La tradition orale (1972); La tradition orale africaine (1974); D. P. Henige: The Chronology of Oral Tradition (1974); N. V. Rosenberg: Folklore and Oral History (1978); J.-C. Bouvier -H.-P. Bremondy—P. Joutard–G. Mathieu J.-N. Pelen: Tradition orale et identité culturelle (1980); International Journal of Oral History (1980—); B. Allen W. L. Montell: From Memory to History. Using Oral Sources in Local Historical Research (1981); D. K. Dunaway W. K. Baum: Oral History (1984).
2. Szóbeli költészet szóbeli irodalom (poésie orale, orale, littérature orale) az előbbinél általánosabb kategória, gyakorlatilag a →primitív irodalom minden jelensége ide tartozik. Korábban itt is elsősorban afrikai adatokra hivatkoztak, később, elsősorban R. Finnegan művei nyomán az egész világ hasonló jelenségeit ide vonták. Főként az előadásmód, a hagyományozási gyakorlat kérdéseit vizsgálták, módszereik az etnológia és a kommunikációelmélet, ritkábban a folklorisztika hatását tükrözik. Igen sokféle műfajt mutattak be, némileg eltérő módszerekkel.
Irodalom:
R. Finnegan: Oral Literature in Africa (1970); uő: Oral Poetry. Its Nature, Significance and Social Context (1977); uő: The Penguin Book of Oral Poetry (1978); uő: A World Treasury of Oral Poetry (1978); V. Görög: Littérature orale d'Afrique Noire. Bibliographie analytique (1981); D. Tedlock: The Spoken Word and the Work of Interpretation (1983); V. Görög-.Karady: Genres, Forms, Meanings. Essays in African Oral Literature (1983); Folklore in Africa Today (Artes Populares, 10–11, I–II, 1984); L-M. Ongourn I.-C. Tcheho: Littérature orale de l'Afrique contemporaine (1985); Szájhagyományok és irodalom a mai Afrikában (Hel. 1986, 3—4.); Graines de parole. Puissance du verbe et traditions orales (1989).
3. Nem-írásos költészet: E körülírás arra a kommunkáció-elméleti és művelődéstörténeti körülményre utal, hogy az írásbeliség elterjedése előtt is rendkívül sokrétű irodalmi tevékenység alakult ki, világszerte. Nyelvészeti, közléselméleti, pszichológiai, neveléstörténeti és ideológiai tényezőket vizsgálnak. Gyakran hivatkoznak arra, hogy az iskoláztatás, illetve a valódi írni olvasni tudás milyen változatos módon, a közismerttől szinte minden korban eltérő mértékben hatott. Nehézségként jelentkezik, hogy voltaképpen csak az ellentétről, az írásban megfogalmazott és ránk maradt alkotásokról, művelődési rendszerről van biztos tudomásunk, még a nemírásos jelenségeket is ilyen dokumentumok rögzítik. Az utóbbi években e kutatási irányzat csakugyan világméretűvé vált, de még mindig inkább művelődésszociológiai mint irodalomtudományi jelleggel. A hagyomány (memória) ilyen vonásait viszont pontosan elemezték, és minthogy a vizsgálat igen egzakt módon tárta fel a társadalmi hátteret, szinte minden műfaj kialakulását, írásos formában megrögződését illetően érdemi mondanivalót hozott.
Irodalom:
I. J. Gelb: A Study of Writing (1952); F. Yates: The Act of Memory (1966); W. J. Ong: The Presence of the Word (1967); J. Goody: Literacy in Traditional Societies (1968); C. Cipolla: Literacy and Development in the West (1969); Les Langues sans tradition écrite. Méthodes d'enquéte et de description (1974); J. Derive: Collecte et traduction des littératures orales (1975); Cahiers de littérature orale (1976–); J. Goody: The Domestication of the Savage Mind (1977); W. J. Ong: Interfaces of the Word (1977); A. H. Wood: Decoding Oral Language (1978): Ju. V. Rozsgyesztvenszkij: Vvegyenyije v obscsuju filologiju (1979); M. Stubbs: Language and Literacy: The Sociolinguistics of Reading and Writing (1980); H. J. Graff: Literacy in History. An Interdisciplinary Bibliography (1981); H. J. Graff: Literacy and Social Development in the West: A Reader (1981); W. J. Ong: Orality and Literacy. The Technology of the Word (1982); L.-J. Calvet: La tradition orale (1984); C. Hagége: L'homme de paroles. Contribution linguistique aux sciences humaines (1985); J. Goody: The Interface Between the Written and the Oral (1987); B. J. Warneken: Populáre Schreibkultur (1987).
4. A szóbeli irodalom: A szóbeliség általános vonásait több ízben is megkísérelték megfogalmazni. Ehhez felhasználták az előbb már említett kutatások eredményeit, ezeket azonban irodalomtörténeti és irodalomelméleti kutatásokkal egészítették ki. Ide vonják azokat az alkotásokat is, amelyek nem csupán a primitív irodalom körébe tartoznak, hanem például az európai középkorban vagy a →folklór keretében találhatók meg. Az elemzés során elsősorban műfajelméleti megoldásokat követnek, felhasználják a régi és a modern retorika fogalmait is. Noha ez az irányzat a →kommunikációelmélet és a →strukturalizmus közismertté válása idején alakult ki, s módszereket is átvett ezektől, később azonban ennél szélesebb módszertani hátteret alakított ki, visszautalt a régebbi irodalomelmélet módszereire is. Külön vizsgálták az előadás jelenségeit (mivel ez még írott alkotások esetén is lehetett szóbeli), illetve írott művekben is olyan stilisztikai, szerkesztési vonásokat tártak fel, amelyek még a szóbeliségből származtak. Minthogy ez az irányzat is világméretű áttekintést képvisel, döntő módon befolyásolta a mai kutatások távlatainak felismerését.
Irodalom:
A. Jolles: Einfache Formen (1929, a későbbi kiadások és fordítások hatottak erre az irányzatra); Voigt V.: A folklór esztétikája hoz (1972); uő: A folklór alkotások elemzése (1972); R. Bauman—J. Sherzer: Explorations in the Ethnography of Speaking (1974); W. H. Anders: Balladensänger und mündliche Komposition (1974); D. Ben-Amos –K. S. Goldstein: Folklore. Performance and Communication (1975); D. Ben-Amos: Folklore Genres (1976); H. Jason D. Segal: Patterns in Oral Literature (1977); H. Bekker-Nielsen P. Foote-A. Haarder—H. F. Nielsen: Oral Tradition Literary Tradition (1977); L. Lönnroth: Den dubbla scenen. Muntlig diktning frán Eddan till Abba (1978); L. Honko–V. Voigt: Genre, Structure and Reproduction in Oral Literature (1980); Folklore and Oral Communication (Narodna Umjetnost, 1981); P. Zumthor: Introduction á la poésie orale (1983); B. Gentili–G. Paioni: Oralitá. Cultura, letteratura, discorso (1985); J. Fernandez-Vest: Kalevala et tradition orales du monde (1987); S. Petrovic: Oral and Written/Literate in Literature and Culture (1988); W. Raible: Zwischen Festtag und Alltag. Zehn Beiträge zum Thema Mündlichkeit und Schriftlichkeit (1988); L. Röhrich-- E. Lindig: Volksdichtung zwischen Mündlichkeit und Schriftlichkeit (1989).
5. Szóbeli formulaszerű költészet (→oral formulaic poetry): az →orális költészet kutatásának megélénkülése termékenyen hatott a fentnevezett, egyetlen kutatási irányzat (→harvardi epikakutató iskola) képviselőire is. Elsősorban újabb, az egész világra kiterjedő áttekintést kíséreltek meg adni a szóbeli formulák összekapcsolásából építkező (főként hősepikai) költészet létrejöttéről, elterjedéséről, sőt későbbi, másodlagos formáiról is (pl. középkori epikus művek, a primitív irodalom és a folklór jelenségei). Az 1970-es években megfogalmazott kritikák, majd a kezdeményezők (M. Parry, A. B. Lord) halála után a következő generáció vezető képviselői (D. Bynum, E. R. Haynzes, J. M. Foley,) új, még tágabb perspektívába illesztették az ilyen módszerű kutatásokat: mára szinte áttekinthetetlenül gazdag az a terület, amelyre vonatkozóan új felismeréseket fogalmaztak meg. Természetesen így foglalkoztak a homéroszi epika kérdéseivel, majd a korai kelta, az óizlandi, az óangol (különösen a Beowulf) és a középkori angliai irodalom. a Cid-románcok, a Roland-ének és általában a középkori francia epika, az „óorosz” epikus költészet, a Nibelung-ének, tágabb körben a délszláv epikus műfajok, a keleti szláv folklór, bizonyos mértékig a finnugor népek epikája, Afrikából főként a joruba költészet, Európából a balladák, az európai jellegű vallások köréből a szóbeli szövegek problémáival. Néhány tanulmány azonban még ennél is tágabb körre utal: bizánci, japán, belső-ázsiai, polinéziai, amerikai indián alkotásokra is alkalmazták az elméletet. A szóbeliség elméletének kutatói is rendszeresen visszatérnek az itt feltárt összefüggésekre. Elméletileg az is fontos, hogy a kezdeményezők (M. Parry és A. B. Lord) munkásságát több ízben is (kritikus hangvétellel) elemezték, ily módon a módszertani vita igen sok új, pontosabb felismerést eredményezett. ● Érdekes körülmény, hogy (noha Bartók B. Amerikában a M. Parry gyűjteményben dolgozott, A. B. Lord társaságában) a magyar kutatók sem magyar, sem finnugor témákkal kapcsolatban nem használták e módszert. Néhány esetben folklorisztikai (ritkábban irodalomelméleti) összefüggésekben utalás történt erre, de útmutató tanulmányokat sem fordítottak eddig magyar nyelvre. A homéroszi kérdésben kialakított eredeti véleményt sem gyakran idézték, az újabban nálunk is megjelent afrikai költészetkutatásban is csak másodlagosan, áttételes módon jelentkeznek az irányzat felismerései.
Irodalom:
A. B Lord: The Singer of Tales (1960); A. Ch. Watts: The Lyre and the Harp. A Comparative Reconsideration of Oral Tradition in Homer and Old English Epic Poetry (1969); A. Parry: The Making of Homeric Verse. The Collected Papers of Milman Parry (1971); J. J. Duggan: Ural Literature (1975); E. R. Haymes: Das mündliche Epos. Eine Einführung in die „Oral Poetry”-Forschung (1977); D. E. Bynum: The Daemon in the Wood. A Study of Oral Narrative Patterns (1978); J. M. Foley: Oral Traditional Literature. A Festschrift For Albert Bates Lord (1981); uő: Comparative Research on Oral Traditions: A Memorial for Milman Parry (1985); uő: Oral-Formulaic Theory and Research. An Introduction and Annotated Bibliography (1985); Oral Tradition (1986); J. M. Foley: The Theory of Oral Composition. History and Methodology (1988); A. Cornea: Scriere si oralitate in cultura anticá (1988); T. Pánzaru: Cercetare de estetica a oralitátii: eseu despre cintecele de gestá (1989); A. B. Lord: Epic Singers and Oral Tradition (1991); J. M. Foley: Immanent Art. From Structure to Meating in Traditional Oral Epic (1991).
6. Ethnopoétika, antropológiai irodalom: az újabb kutatások a szóbeliségnél még szélesebb körben is megfogalmazódtak, eredetileg az →etnolingvisztikai irodalomszemlélet keretében, majd a poétika és az irodalom etnikus meghatározottságát hangsúlyozva (erre vonatkozik az „ethno-”, illetve másoknál az „antropológiai” jelző). H. Jason műveiben ehhez (strukturalista ihletettségű) műfajelmélet társul, mások inkább összehasonlító irodalomtudományi távlatokban gondolkoznak. Az európai folklór kutatói közül elsősorban a román folklorisztikában ismert az ilyen szempontok figyelembevétele. A →primitív irodalom ilyen felfogása alkalmas arra, hogy a megjelenés, hagyományozás körülményeit pontosan bemutassa, és itt az „etnikus minőség nem kirekesztőleges, hanem arra utal, hogy a közvetlen környezet és kultúra meghatározó tényező.
Irodalom:
H. Jason: Ethnopoetics. A Multilingual Terminology (1975); Ethnopoetics A First International Symposium (Alcheringa, 1976); H. Jason: Ethnopoetry (1977); J. Vibaek: Strutture e generi delle letterature etniche (1978); A. Fochi: Estetica oralitátii (1980); F. Alvarez-Perévre: Ethnolinguistique. Contributions théoriques et méthodologiques (1981): D. Hymes: In Vain I Tried to Tell You. Essays in Native American Ethnopoetics (1981); F. Poyatos: Literary Anthropology (1988).
7. Szóbeliség a folklórban: noha a folklórban sok nem csupán nyelvi jelenség ismert (népzene, népszokások, népművészet, népi tudás stb.). mégis van olyan általános sajátossága, amelyet a szóbeli hagyományozásból magyarázhatunk. Vonatkozik ez a poétikai minőségekre, az esztétikai értékekre is. Ezekkel a modern folklorisztika sokszor foglalkozott. A 19. sz. végén a pszichologizáló poétika és a komparatív irodalomtudomány eredményei hatottak az ilyen kutatásokra (A. A. Pofebnyla, A. Ny-. Veszelovszkj). a 20. sz. közepére kialakult a filológia (L. Schmidt), a műfajelmélet (K. Ranke. M. Lüthi), bizonyos fokig a morfológiai és társadalomtörténeti elemzések (V. J. Propp, V. M. Zsirmunszkij), illetve a folklór megnyilvánulásainak pontos vizsgálata (G. Cocchiara. G. B. Bronzini) és egy művelődéstörténeti szemlélet (M. Soriano, R. Darnton). Ezek eredményeit egymással is összekapcsolták a szóbeli formák vizsgálatakor, amelyek műfajonként különböző eljárásokat igényelnek.
Irodalom:
G. Cocchiara: Il linguaggio della poesia popolare (1951): L. Schmidt: Die Volkserzählung (1963); G. B. Bronzini: II mito della poesia popolare (1966); H. Rausinger: Formen der „Volkspoesie” (1968); M. Soriano: Les contes de Perrault (1968); M. Lüthi: Volksliteratur und Hochliteratur (1970); V. M. Zsirmunszkij: Tyurkszkij geroicseszkij eposz (1974): A. A. Potebnya: Esztyetyika i poetyika (1976); K. Ranke: Die Welt der Einfachen Formen (1978); V. Propp: Theory and History of Folklore (1984); Isztoricseszkaja poetyika. Itogi i perszpektyivi izucsenyija (1986); R. Darnton: Lúdanyó meséi (1987); A. Ny. Veszelovszkij: Isztoricseszkaja poetyika (1989); A mai nemzetközi folklorisztika (Hel, 1990, 1.).
Esztétikailag az 1960-as évektől kezdve a modern kultúra ellentéteként hangsúlyozták a közvetlen, szóbeli előadás fontosságát, így toboroztak a folklór előadói (pl. mesemondók), ritkábban a primitív irodalom alkotói—előadói (pl. epikus énekesek) közül, akiket irodalmi rendezvényeken léptettek fel, s munkáikat modern (audiovizuális) technikával népszerűsítették (→folklorizmus, primitivizmus, pontosabban →neofolklorizmus, neoprimitivizmus). Először az USA-ban, majd (Európán belül) Németo.-ban jelenik meg az irányzat, innen terjed el. Bizonyos áttételek révén Mo.-ra is eljutott.
