hajduténekek
VIL4 146 | Juhász Péterrel közösena balkáni és kelet-európai betyárballada és ritkábban az epikus ének vagy történeti ének néha használt összefoglaló neve. A nyelvenként különböző elnevezés (hajdut, haydut, haidúc, hajduk, hajdemak stb.) a hagyományos elképzelés szerint a magyar hajdú (’terelőpásztor’) szóból eredne, amelyet „hajtó” értelemben a „hajt” igéből származtattak. Ennél valószínűbb, hogy a balkáni vándorszó a „hajde!” állatterelő szóból származik, és a magyarban középkori átvétel. Időben a 15—16. sz.-ra datálható, és valószínűleg délről (görög és török forrásokból, majd bolgár és szerb alakban) terjed nyugatra, illetve északkeletre (román, ukrán, sőt lengyel példáit is ismerjük). A magyar, horvát, szlovák változatok időben valamivel későbbiek. A magyar nyelvben a hajdú végül általában martalócból, szegény-legényből lett gyalogos katonát jelentett, a balkáni népek nyelvében szegénylegényt, betyárt. ● Talán egyetlen népköltészetben sem foglalnak el olyan jelentőt helyet a betyárballadák, mint a balkáni népekében. Ez érthető is, hiszen sehol sem játszott olyan nagy szerepet a nép életében a betyármozgalom, mint a Balkánon. A bolgár hajdut, a szerb hajduk és a görög kleft csak különböző nevei az egy és ugyanazon rendbeli embereknek, akiknek (legalábbis a balladák tanúsága szerint) nem a rablás, hanem a török elnyomás elleni harc volt az életfeladatuk. A mozgalom a 15. sz.-tól kezdve a hódoltság egész korszakán át nyugtalanságban tartotta a török hatóságokat. A betyárélet rendszerint a tavaszi enyhe idő beálltával kezdődött, s lombhullásig tartott. A maroknyi csapatokban vasfegyelem uralkodott, tagjaik a vojvoda előtt megesküdtek, hogy utolsó leheletükig segítik egymást, és bosszút állnak elesett társaik gyilkosain. Ha valamelyikük megsebesült a törökök elleni harcban, inkább megölték, minthogy fogságba kerüljön. Amint beállt a tél, a betyárok elrejtették fegyvereiket, és a városokban, kolostorokban rejtőztek el, majd tavasszal ismét felmentek a hegyekbe. ● Sok ballada motívumaiban felismerhető, hogy a →hősénekek kelléktárából kölcsönözte őket a nép. Felépítésükre a hősénekek monumentális stílusa jellemző, hőseik szárnyas lovakon száguldanak, subáikat kilenc farkasbőrből varrják, lakodalmuk kilenc évig tart stb.: a népi balladaszerzők olyan gazdagon merítettek a hősi énekek kelléktárából, hogy a későbbi korokban sem tudtak szabadulni e formanyelv hatása alól. Ezért hiányzik a bolgár betyárénekekből a realisztikus történelmi légkör, ezért őrizték meg a dalok mindvégig egy korábbi, a hősi epika korára jellemző naivabb gondolkodás emlékeit. ● Egyéb tekintetben e gazdag epikus költészet összehasonlító vizsgálata nemrég kezdődött meg. ● (betyárballada)
Irodalom:
P. Dinekov: Balgarszki folklór (1959): Domokos S.: Betyárok tüzénél – Kelet-európai népek betyárballadái (1959); B. N. Putyilov: Szlavjanszkaja isztoricseszkaja ballada (1965); Kiss J.: Novákékról szól az ének (1969); M. Arnaudov: Ocserci po balgarszki ja folklor (1969).
