betyártörténet
VIL1 897 - 899 | Radnóti Sándorral közösena kalandorirodalom és részben a bűnügyi irodalom egyik alfaja, a fosztogatásra, útonállásra kényszerített szegénylegények, betyárok körül kialakult epika irodalmi vagy ponyvairodalmi feldolgozása. A betyártörténetek megtalálhatók a népi →betyárköltészetben is, mégis állíthatjuk. hogy az irodalmi betyártörténetek zömmel nem ezekből származnak: maguk az események szolgáltatnak tápot mind a hivatásos irodalom, mind a népköltészet betyár tárgyú alkotásai számára. Az irodalmi betyártörténetek két csoportra oszthatók: a valódi szépirodalom termékeire, valamint a →ponyvairodalom betyár tárgyú műveire. Ideológiailag e két csoport meglehetősen különbözik egymástól, mégis sok közöttük a kölcsönhatás. Először a szépirodalom keretein belül alakul ki például a betyárromantika, amelynek megkülönböztetett helye van az európai romantika történetében is. A betyárromantika nemegyszer a népek felszabadító harcának irodalmi tükröződése (főként a kelet- és dél-európai népeknél), és ebben a népi betyárköltészet, legkivált a →betyárballada ábrázolásmódját követi. Amíg azonban a népi betyárköltészet közönsége, nyilvánossága számára a betyár tetteinek erkölcsi jogossága társadalmilag motiválódik, nem szorul külön magyarázatra, a romantikus irodalmi betyártörténetekben (még a leginkább haladó célzatú, népies jellegű alkotásokban is) állandó a veszély, hogy az igazolás szándéka lovaggá eszményíti az eredeti népi hőst. A paraszti sorban harcoló betyárokról kiderül, hogy úri származásúak, lelki nemességük nem ismer határokat (ilyen az ún. „nemes betyár” vagy „igazbetyár”), sőt a zord férfiakról az is kiderül ilyenkor, hogy érzelmeik gyöngédek és sejtelmesek, s a fokosok kopogása gerleszóval keveredik, mint a századvégi magyar népszínművekben is. Csupán a 19. sz.-i realista irodalom ábrázolja demitizáló módon, társadalmi háttérrel a betyárrá válás problémáját (pl. Eötvös J.: A falu jegyzője), sőt hasonló felfogásban a betyártörténet még a 20. sz.-ban is irodalmi téma (P. Istrati, M. Sadoveanu, I. Olbracht, Móricz Zs. stb.), e művekben legfeljebb a betyárok nemes erkölcsiségének hangsúlyozása nem felel meg a valóságnak. ● A ponyvairodalom betyárképe felszínesebb: általában nem utal a társadalmi háttérre, elmossa a betyárok lázadó jellegét, ugyanakkor átveszi a betyárromantikától a betyárok nemes származásának, nemes szívének, érzelmes szerelmi kalandjainak a motívumait. A ponyvai betyártörténetek a 19. sz. elején jelennek meg, és a műfaj hamarosan a bűnügyi irodalom legkelendőbb terméke lesz. A kis terjedelmű, kezdetleges nyomdatechnikával és illusztrációkkal kinyomtatott, általában versben írott füzetekben szinte kizárólag a látványos kalandokról, véres eseményekről van szó, erkölcsi tartalmuk legfeljebb felszínes moralizálás, képmutató szörnyülködés. Gyakran egymást, ritkábban a hivatásos irodalom ismert alkotásait (nálunk például Arany J. Családi körét, Petőfitől aJános vitézt és az Apostol egyes részleteit is) plagizálják a szerzők, akiknek egyetlen céljuk (és érdemük) a friss reagálás, persze az újságírós gyorsaság nem kedvez a tényekhez való ragaszkodásnak, illetve a műgondnak. A múlt század végére a betyártörténetek eltűnnek, átalakulnak, azonosulnak a →rablótörténetekkel, esetleg modern →szélhámostörténetté válnak. ● Az európai betyárirodalomban különösen az 1830-as évektől kezdve jelentős helyet foglal el a magyar tematika. Ezzel kapcsolatban alighanem helytálló Eötvös K. feltételezése, aki szerint a bécsi udvar magyarfaló nézeteit kifejező osztrák német sajtó tudatosan terjesztette, népszerűsítette a rebellis magyarokat gyalázó betyártörténeteket. (Hasonló módon Olaszországban Garibaldi mozgalmát kísérelte meg kompromittálni a reakciós irodalom és újságírás.) A magyar tárgyú betyártörténetek különösen a német nyelvű irodalomban népszerűek, innen jutnak el alkalmasint távolabbra is. A legnevezetesebb ezek közül a nálunk is nemesi származásúnak tudott, kissé gavallérnak beállított Sobri Jóska alakja köré fonódik. A külföldi sobriádák elseje egy magát Holics-Székely László néven megnevező, egyébként azonban ismeretlen szerző valószínűleg magyarul is megjelent műve: Georg Schobri, der Räuberhauptmann in Ungarn — Ein Charaktergemälde neuester Zeit (’Sobri György (!) magyar rablóvezér — Jellemkép a legújabb időkből’, reg., 1837), ebből készül a legkorábbi magyar tárgyú francia betyárregény: Schobri chef des brigands, d'aprés les mémoires de son compatriote Ladislas Holics-Székely (’Sobri, a betyárvezér, honfitársa, Holics-Székely László feljegyzései alapján’, reg., 1839). Más nevezetesebb sobriádák: E. M. Oettinger: Schobri — Ungarns grösster Bandit (’Sobri, a legnagyobb magyar haramia’, reg., 1843); Józsi, der Räuberhauptmann, als Krämer, Buchdrucker, Hausierer, etz. nebst seinem gegenwärtigen Schicksal in Amerika — von Ihm selbst beschrieben (reg., 1843., ez a „Sobri Józsi, haramiák kapitánya, mintszatócs, könyvnyomtató, kalapos és gyógyszerárus, úgyszinte mostani sorsa Amerikában – írta Ő maga” c. mű fordítása); M. M.Deforges–P.Duport: Schubry, le brigand hongrois ('Sobri, a magyar betyár', vaudeville, é. n.). Főként a német irodalom számára különben is a magyar Alföld volt a betyárirodalom eleve kijelölt területe: erről ír N. Lenau verseiben, több kisebb tehetségű író és újságíró prózai művekben, illetve színdarabokban, leggyakrabban talán mégis a Magyarprszágról szóló, hol elfogult, sőt rosszindulatú, hol naivan romantikus és félig-meddig mindig a légből kapott útirajzokban. E munkák terjesztik el a németek körében a magyar betyárköltészet lecsapódásait is, és ezt a befolyást a későbbi magyar szépirodalmi alkotások (Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz és mások betyár tárgyú munkái) szemléletmódja, de tényei sem tudják többé ellensúlyozni. A legismertebb ilyen munkák, amelyek mutatják az érdeklődés fél évszázados lankadatlanságát és irányultságát is: A. Ellrich: Die Ungarn wie sie sind (’A magyarok, úgy, amilyenek’, útirajz, 1831); H. Normann: Ungarn, das Reich, das Land und Volk wie es ist (’Magyarország, a birodalom, a föld és nép, úgy, amilyen’, útirajz, 1833); K. Beck: Janko, der ungarische Rosshirt (’Jankó, a magyar csikós’, verses reg., 1841); J. G. Kohl: Reise in Ungarn (’Magyarországi utazás’, útirajz, 1842); A. Schütte: Ungarn und der ungarische Unabhängigkeitskrieg (’Magyarország és a magyar függetlenségi háború’, történeti munka, 1850); E. Schwab: Land und Leute in Ungarn (’A magyar föld és ember’, útirajz, 1865); I. Gaiger: Ungarns letzter Palatin ('Az utolsó magyar nádor', reg., 1868); F. Horvath: Rózsa Sándor — Schilderung seines Lebens und verbrecherischen Wirkens und Treibens von der Wiege bis in sein Greisenalter (’Rózsa Sándor — életének, bűntetteinek és hányattatásának rajza, bölcsőjétől aggastyánkoráig’, reg., 1870) ; Merkwürdige Lebensgeschichte des ungarischen Räuberhauptmannes Rozsa Sandor (’Rozsa Sándor magyar rablóvezérnek figyelemreméltó élete’ reg., 1868 és 1872 között): E. Dorn: Rózsa Sándor — Charakterbild aus dem Räuberleben (’Rózsa Sándor — életkép a rablóéletből’, színdarab, 1872 és 1874 között); E. Pitawall: Rózsa Sándor — des Räuberkönigs von Ungarn Glück und Ende (’Rózsa Sándor — a magyar rablókirály szerencséje és vége’, reg., 1874 körül); R. Bergner: Ungarn, Land und Leute — Zur Reise und zum Studium (’Magyarország, a föld és a nép — útikönyv és tanulmány’, útikönyv, 1888); F. Woenig: Eine Pusztenfahrt — Bilder aus der ungarischen Tiefebene (’Pusztai utazás – képek a magyar Alföldről’, útirajz, 1891). ● (→bűnügyi irodalom, kalandirodalom, útirajz, ponyva)
Irodalom:
A. G. Murphy: Banditry, Chilvalry and Terror in German Fiction 1790—1830 (1936); Dukony M.: Az Al-föld a német irodalomban (1937); M. Grenier: Die Entstehung der modernen Unterhaltungsliteratur (1964); Békés I.: Magyar ponyva Pitaval (1966).
