népi irodalom
VIL9 2211. Irodalomszociológiai értelemben a nép körében ható, rendszerint annak számára készült irodalmi alkotások összessége. Ilyen értelemben a nép körében való elterjedtség, népszerűvé válás alapján sorolhatunk ide egyes alkotásokat, illetve ezek szerzőit. Szorosabb értelemben csak írásos alkotások sorolhatók ide, noha a nép körében korábban a hagyományos, szóbeliség, újabban az új technikai közvetítők (pl. rádió, film, televízió stb.) segítségével nemírásos alkotások is széles körben ismertté váltak (→szóbeliség). ● 2. Esztétikai fogalomként a népiség jellegének megfelelő alkotások összessége, különösen a 20. sz.-ban önálló irodalmi kategória, amely a nép és az uralkodó osztályok kultúrájának elkülönülését igyekszik felszámolni, oly módon, hogy a maga hivatásos irodalmi tevékenységét a nép érdekeinek szolgálatába állítja. Általában összefonódik a nép társadalmi-politikai felemelkedésének igényével, politikailag határozott és haladó irányzat, noha nem mentes a nép (főként a parasztság) idealizálásától, kultúrájában misztikus értékek felfedezésétől és a társadalmi előrehaladást egyszersmind a népihez való „visszatérés” jelenségeként fogja fel. Irodalomtörténeti előzményei már az antikvitásban, a középkorban, a barokk és romantikus irodalom korszakában megfigyelhetők, mégis két fő korszakban jelentős: a 19. sz. közepén a népi-nemzeti irodalmak kialakításának kísérőjelenségeként, valamint a 20. sz.-ban a két világháború közti irodalmak egyik vezető tendenciájaként. Mindkét korszakban Európában, elsősorban Kelet-Európában ismert, a lengyel, orosz, román, magyar, finn, balti és balkáni irodalmak körében; némileg hasonlíthatjuk ehhez a kisebb európai nyelvek irodalmainak hasonló jelenségeit (skandináv, kelta irodalmak), illetve a regionalizmus irodalmi jelentkezését (provánszi, katalán, andalúz, gallego, szicíliai, különböző német nyelvjárások irodalma stb.). Az európai telepesek révén hasonló jelenségek figyelhetők meg Latin-Amerika, Kanada, Ausztrália és Új-'Zéland irodalmaiban is. A soknemzetiségű SZU-ban, vagy az USA-ban a nem-orosz, ill. nem-angol nyelvű kisebb irodalmak mindegyikében megfigyelhetjük e tendenciák erősödését. ● Nehéz pontosan meghatározni, hogyan jelentkezik mindez napjainkban, a harmadik világirodalmi életében. Itt az arab, indiai, kínai vagy japán irodalmakhoz való viszony a saját, nemzetinek tekintett irodalom hagyományaihoz méri a népi törekvéseket. Afrikai irodalmak esetében a szóbeliség, még inkább a hagyományos folklór (maszkok, táncok, szokások) a közvetítő jellegű. ● Külön kérdéskört alkot az ilyen jellegű irodalom nyelve és formavilága. Bizonyos mértékig tükrözi ez a népnyelv és a nyelvjárások sajátosságait, formákban pedig a hagyományos és helyi metrikát, szerkezeteket, előadásmódot igyekszik követni. Mivel a mondanivaló viszont gyakran új és kortársi jellegű, áttételek, stílusbeli és formai „idézetek” jelennek meg. Kedvez ez a megoldás a szimbolikus (és misztikus) átértelmezéseknek is. Gyakori megoldás, hogy eredetileg nem irodalmi alkotást (pl. szokást vagy annak részletét) irodalmi szövegként vagy annak kíséretében jelentetnek meg, illetve adnak elő. Szorosabb értelemben ez a →folklorizmus jelenségének nevezhető. 3. Néhány nyelvben így nevezik a →népköltészet, sőt olykor az egész →folklór jelenségeit, noha ezek lényegüket tekintve különböznek tőle, így a megnevezésbeli megkülönböztetés indokolt.
Irodalom:
A magyar folklór (1979).
