Kallas, Aino
VIL5 884[kallasz], Aino (írói név); Aino Julia Maria Krohn (családi név); Aino Suonio (leánykorában használt költői név); (Kiiskilä udvarház, Viipuri köz., 1878. aug. 2.—Helsinki, 1956. nov. 9.): finno.-i és észto.-i finn írónő. Apja a finn költő és irodalomtörténész, helsinki egyetemi tanár, J. Krohn, anyja egy helsinki leány-középiskola igazgatója. Gyermekkorának életkörülményeit, apja tragikus halálát (1888) önéletrajzi regényeiben (pl. Katinka Rabe) is megrajzolja. Leányiskolát végzett Helsinkiben, majd 1900-ban O. Kanna észt népköltészet-kutató és nyelvész felesége lett, Szentpétervárra költöztek, ahol férjét egyetemi magántanárnak nevezték ki. 1903-ban Tartuba (Észto.) tértek vissza, ahol férje oktatói tevékenységet folytatott, és a Postimees c. lap főszerkesztője lett. Aino Kallas ettől kezdve rendkívül szoros kapcsolatban állt a szerveződő modern észt irodalom vezető képviselőivel (→Noor Eesti), észt népköltészetet és írókat fordít finnre, az ő finn nyelven írott munkái viszont szinte azonnal (főként F. Tuglas tolmácsolásában) észtül is megjelennek. A dekadens észt orvos és kritikus, J. Luiga iránti szerelme is hozzájárul ahhoz, hogy új hazáját gyorsan megszeresse. Némi igazságtalansággal ekkori műveiben azt a nézetet hangoztatja, hogy „Észtország évszázadokkal közelebb van Európához, mint az isten háta mögötti Finnország”, s az észt patriotizmus egyik legsikeresebb szóvivője lesz. Nyaralójuk színhelyét, Saaremaa szigetét egész sor alkotása témájához forrásul használja. 1914-ben Tähdenlento ('Repülés a csillagokba') c. az észt költőnő, L. Koidula életrajzát írja meg, 1918-ban jelenik meg finn nyelvű tanulmánygyűjteménye az új észt írókról Nuori Viro (1921-ben észtül Noor Eesti, 'Az ifjú Észtország') c. Finno. és Észto. függetlenné válása után férje 1919—1922-ben Helsinkiben, ezt követően 1934-ig Londonban volt észt nagykövet. Aino Kallas örömmel tért vissza Finno.-ba, ahol két újabb szerelem élménye várta, a Finno.-ba költözött lett festő, J. Rosenthal, majd a nagy finn lírikus, E. Leino iránt. Otthona a finn művészeti élet egyik középpontja volt, Londonban pedig a nagyvilág és a világirodalom tárult ki előtte. Erre az időszakra esik sok felolvasó körútja (Finno. Észto. Magyaro., Anglia, Hollandia. K-USA), ahol észt és finn témákról adott elő. 1932-től az észt irodalmi társaság tiszteleti tagja. Ekkor írott munkáit: részben maga fordította észtre, részben eleve két változatban (finnül és észtül készítette el. 1934-től egy évtizedig Tallinnban laktak, irodalmi tevékenysége csökkent, családi kérdések (fia és leánya meghalt, férje betegeskedett) és az öregedés foglalkoztatták. A háború vége felé, 1944-ben Finno.-on át Svédo.-ba. Stockholmba menekült, férje meghalt (1946), 1953-tól ismét Helsinkiben élt, eltemette harmadik gyermekét is. A meg-próbáltatások különös módon ismét megszólaltatták az írót, új művein kívül kiadta korábbi naplójegyzeteit, amelyek eredetileg magánfeljegyzésnek készültek. 1897-tól 1931-ig terjedő naplói 1962—1956-ban finnül, majd 1954—1960-ban észtül jelentek meg. A későbbi évek feljegyzései még kiadatlanok. ● Főbb műve még: Barbara von Tisenhusen (reg., 1923: Bán A., Tisenhusen Borbála, A Nép, 1924, nov.); Elämäntoveri ('Élettárs', emlékezései Oskar Kallasra, finnül, 1959). ● Magyarul még: 1 elb. (Bán A., Élet, 1913, 2.); 2 nla (Fekete J., Élet, 1915, 1.); 1 elb. (Bán A., Élet, 1922); Töviskoszorú (Bán A., elb.-ek, 1923); 1 nla (Erdődi J., Finn elbeszélők, 1969); 1 vers (Fábián L.. Finn költők antológiája, 1972).
Irodalom:
Bán A.: Aino Kallas Budapesten (Turán, 1923).
