vulgus in populo
VIL17 330-331[vulgusz ...] <latin ‘az egyszerű nép a nemzetben'>: a társadalmak népi kultúrát alkotó „alsó rétegének” megjelölése a néprajzi szakirodalom egy részének terminológiájában. A kifejezés E. Hoffmann-Krayer svájci néprajzkutató szóhasználata nyomán terjedt el. ● A 20. sz. elején viszonylag szélesebb körű nézet volt, hogy a néprajz feladata az, hogy a társadalom alsó rétegének, a „népnek” életével foglalkozzék, s ehhez hozzákapcsolták azt a gondolatot is, hogy ez az alsó réteg a kultúrának nem alkotója, hanem csupán befogadója. Az elgondolás első bírálói az →evolucionista irányzatok képviselői voltak, akikkel az 1920-as években H. Naumann és mások szálltak vitába, akik történeti aspektusba illesztették azt a koncepciót, mely szerint a társadalmak alsó rétegei mindig csak befogadói a felső rétegekből „alászálló" műveltségi javaknak (→gesunkenes Kulturgut, leszállott műveltségi javak elmélete). Érdekes tény, hogy e →tárgytörténeti és →motívumtörténeti alapokon álló következtetések ellen elsősorban etnopszichológiai érveket hoztak fel, és a vulgus in populo-teóriában csak időnként megjelenő, L. Lévy-Bruhl által felállított koncepciókat („individuum nélküli társadalom", „szublogikus és logikus gondolkodás ellentéte”) cáfolták. A közösségi kultúra archaikusságának, önállóságának védelmezői (főként R. Weiss), valamint a pszichologizmusban a közösségit és individuálist összemosó kutatók (így a „szublogikus” szuperfogalmát kidolgozó Marót K.) voltaképpen nem cáfolták meg a vulgus in populoelmélet alaptézisét: azt az elgondolást amely egyébként nem áll messze a marxizmus hierarchikus osztálykategóriáitól sem , mely szerint a társadalmi struktúra két alapvető társadalmi rétegre oszlik. Az individuális („arisztokratikus") és a közösségi („demokratikus”) felfogás hívei a szovjet kutatásban (kiváltképpen a folklorisztikában) is hosszú ideig, váltakozó sikerrel csatároztak egymással. ● A magyar néprajz képviselői a vulgus in populo nézeteit túlzó módon sosem képviselték; kellő mértékben hangsúlyozták, hogy a népi kultúra rendelkezik alkotó erőkkel, s pszichológiai, olykor történeti érvekkel cáfolták, hogy a felső és alsó társadalmi rétegek között éles választóvonalak húzódnak. ● Az újabb népfogalom kutatói is egyoldalúaknak minősítették E. Hoffmann-Krayer és H. Naumann nézeteit, kortárs vitapartnereiket viszont az újabb kutatás ahistorikus („antikvárius”) közösségfelfogásuk miatt bírálta, valamint azért, mert nem ismerték fel a társadalmak kétpólusú szerkezetét. A vita végleges megoldásához egyrészt a történeti tények hiteles feltárása vezethet (s ezek sokban igazolják a vulgus in populoelméletet), másrészt a társadalmak osztályszerkezetének feltárása (s ez utóbbit a vulgus in populo-elgondolások nem tükrözték kellő pontossággal). ● (→folklorizálódás, folklorizmus, tömegkultúra)
Irodalom:
L. Lévy-Bruhl: Les fonctions mentales dans les sociétés inférieures (1910); H. Naumann: Primitive Gemeinschaftskultur (1921); uő: Grundzüge der deutschen Volkskunde (1922); Ortutay Gy.: Magyar népismeret (1937); Eckhardt S. (szerk.): IJr és paraszt a magyar élet egységében (1941); E. Hoffmann-Krayer: Kleine Schriften zur Volkskunde (1946); R. Weiss: Volkskunde der Schweiz (1946); Marót K. : A népköltészet elmélete és magyar problémái (1949); Voigt V.: A néprajztudomány elméleti-terminológiai kérdései (Ethn, 1965); I. Weber-Kellermann: Deutsche Volkskunde (1969); Abschied vom Volksleben (1970); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972).
