városi folklór
VIL16 447-448a városi lakosság történeti múltban kialakult, illetve recens folklórja. Voltaképpen több, egymástól kellő következetességgel meg nem különböztetett jelenség gyűjtőneve. Ide sorolhatjuk az ókori társadalmak metropolisainak folklórját (ha egyáltalán feltételezünk antik folklórt), közösségi jellegű társadalmi tudatát. Mint ismeretes, már ekkor megkezdődik a művészi tömegtermelés, és ennek következtében a tömegkultúra csírái is megfigyelhetők. A középkorban a városokban élnek a kereskedők, itt található a diákság, a céhes mesterségek folklórnak nevezhető műveltsége is itt bontakozik ki. Társadalomtörténeti szempontból mindazokat a rétegeket ide sorolhatjuk, amelyek az osztálytársadalmakban nem uralkodóak, hanem alávetettek, olykor azonban nem kizsákmányoltak. Ezek kultúrájában rendre folklór jellegű képződményeket találunk. Az ipari kapitalizmus kibontakozásával elterjed a munkásfolklór, amely szintén a városi folklór keretébe sorolható. Bizonyos lokális műveltségi elemek még az értelmiség és a városi polgárság körében is megtalálhatók, némiképp ez is folklórnak nevezhető. Napjaink tömegkultúrájában a voltaképpeni folklór elem ugyan kevés, mindazonáltal ez a fokozat szintén leginkább a városokban található meg. Újabban a városi folklór jelenségeit egyre inkább a városi folklorizmus jelenségei váltják fel: nem a folklór valamilyen eredeti funkciója figyelhető meg, hanem a hajdani folklór elemek új felhasználási módjával találkozunk. Ilyen értelemben a helyi tradíciók is a városi folklór köréhez sorolhatók. Rokon kategória az ipari folklór és a félnépi folklór, de nem azonosíthatók a városi folklór egészével. ● Kutatása a művelődéstörténet és várostörténet keretében bontakozott ki, elsősorban angolszász területen, ahol főként a bevándoroltak megőrzött, tradicionális folklórját kutatták. A két világháború között fejlődött ki a német (kisebb mértékben francia) városi folklórkutatás, amely szociológiai és kultúraelméleti alapokból indult ki. A munkásfolklór és a proletárműveltség kutatói ez idő tájt foglalkoztak a városi folklór kérdéseivel is, elsősorban az SZU-ban, de az itteni tudományos fejlődés hatására másutt is. A második világháború után a szovjet folklorisztika javasolta a városi folklór társadalomtörténeti (kezdetben egyenesen aktualizált) kutatását. Ezzel szemben a polgári városi folklórkoncepció a művelődéstörténet, helytörténet, újabban a tömegkultúra vizsgálata irányába tolta el az érdeklődést. Ma a módszerek, célok pluralizmusa figyelhető meg a városi folklór kutatói körében; még abban sem egyeznek meg, hogy ez a kutatási ágazat a néprajzhoz, a szociológiához, a művelődéstörténethez vagy a történelemtudományhoz tartozik-e. ● Mo.-on a néprajzi kutatás kezdetein felcsillant az érdeklődés a városi népélet iránt: múlt század közepi →népiességünk kiválóságai foglalkoznak a pesti élettel. Ennek folyamányaként a szaktudományossá váló néprajz kezdettől fogva közöl a városi folklór körébe tartozó adalékokat is, és már a 19. sz. végén, az egyes városi (és megyei) monográfiákban viszonylag tetemes városi folklóranyag van. Különösen gazdag adattár gyűlt össze Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Kolozsvár területéről, s inkább művelődéstörténeti érvénnyel Sopronra, Pozsonyra, Győrre, Brassóra és más városokra vonatkozóan. A pesti majd budapesti folklórról hatalmas, de szétszórt anyag található. ● A 20. sz. első felében a szorosabb értelemben vett városi folklór iránti érdeklődés egyenetlen, de a romantikus antikapitalista tendenciák következtében inkább hanyatló, helyébe lép viszont a tüzetes várostörténetírás, amely sok történeti folklór jellegű adatot hoz felszínre. A második világháború után a munkásfolklór és bizonyos mértékig a jelen néprajza felé forduló érdeklődés felvirágoztatta kutatását. 1952-ben felvetődött javaslat alapján 1954-ben megindult a Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség munkája, amely egy évtizedig a középpontja volt a városi folklór-kutatásoknak. Hasonló jellegű munkák folytak több vidéki városban (Pécs, Salgótarján, Tatabánya), és a hagyományos városi folklórkoncepció képviselőinél is megfigyelhető az új elgondolások felbukkanása. A Szombathely, Debrecen, Szeged népi kultúrájáról elkészült összegezések már ezt tükrözik. Az utóbbi évtizedekben a városi folklór kutatása a legújabbkori történelem és muzeológia, valamint a várostörténet és művelődéstörténet keretébe került, önálló kutató helye nincs. ● Tartalmilag a városi folklór a városi néprajz jelenségei köré tartozik, legfőbb megnyilvánulási formái az ünnepi szokások, az ezekhez kapcsolódó viselet, hiedelmek, szövegek, társulások és egyesületek. Feltűnő jelenség a műveltség integrálódása és tömegjellegűvé válása, ez rendszerint a helyi és nemzeti (népi) vonások elcsökevényesedésével jár. A városi folklór ilyen értelemben átmeneti jelenség.
Irodalom:
F. Klingender: Art and the Industrial Revolution (1947); Dömötör Tekla: Beszámoló a Nagy-Budapesti Néprajzi Munkaközösség 1954. évi munkájáról (Ethn. 1955); Földes F.: Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon (Válogatott művei. 1957); A. Gehlen: Die tieele im technischen Zeitalter (1957); Dömötör Tekla: A városi néprajzkutatás új eredményeiből (Ethn. 1959): H. Bausinger: Volkskultur in dér technischen Vélt (1961); R. Aron: Société industrielle (1962); Zoltán J.: A barokk Pest-Buda élete (1963); Maróthy J.: Zene és polgár — zene és proletár (1966); Ortutay Gy.: Halhatatlan népköltészet (1966); Bálint S.: A szegedi nép (1968); Katona T. Maróthy J.—Szatmári A.: A parasztdaltól a munkásdalig (1968); Nagy D.: Honismeret és munkáshagyomány (1968—1969); Zolnay L.: Ünnep és hétköznap a középkori Budán (1969): A. Kloskowszka: Tömegkultúra (1971); H. Bausinger: Volkskunde (1972); Voigt V.: Napjaink néprajza (Magyar Filozófiai Szemle. 1972).
