frazeológia
VIL3 335-337<görög phraszisz ’mondás’, ’kifejezés’ + logosz ’szó’ szavakból): I. valamely nyelv kifejezéskészlete. 2. az állandósult szókapcsolatok összegyűjtése, közzététele és kutatása. Hosszú ideig gyakorlati célokat szolgált, a szavak és kifejezések tanítása és osztályozása pl. a szótárakban a nyelvtanulás szükségleteit követte. A poétika a formula és a szólás műfajait vizsgálva figyelt fel arra, hogy az egyes szószerkezeteknek önálló művészi értékük van. A rövid műfajok gnómikus irodalom, rigmus, rögtönzés) tanulmányozása során az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek előzményének tekinthető néhány állandósult szókapcsolat. (Pl. a szólások köréből „Lábhoz szokott bocskor jobb a legújabbnál” szerkezete a nyelvtörőben „Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál”.) A parömiológia gyakorlatában általánossá vált különböző formák megkülönböztetése, amelyek voltaképpen egy-egy frázist tartalmaznak. A proverbiumok előzményei köréből ilyen több szókép („farkasordító hideg”), képes kifejezés („a barátság koszorúja”), egyszerű hasonlat („görbe, mint az országút”), és ez utóbbiból igen könnyen kialakulható szóláshasonlat („friss, mint az ólommadár az iszapban”). A voltaképpeni proverbiumok (szólások) már a frázisnál nagyobb egységek, de a konvencionális kifejezések megint ide sorolhatók. Ennek két főtípusa a csak meghatározott szituációkban használható konvencionális frázis („hosszabb a péntek, mint a szombat”: 'szoknya alól kilátszik az alsószoknya') és a proverbiális frázis, amely lehet egyszerűbb („kinyílik a szeme”) vagy bonyolultabb („eleven szenet gyűjt a maga fejére") szerkezetű; mindkettőben egy-egy proverbiumra emlékeztető kijelentésre történik utalás. A szállóige gyakorta frázisszerű ("Mégis mozog a Föld!”) vagy akár ennél is egyszerűbb szerkezetű („Heuréka!”). A szólásszerű összehasonlítás („Úgy került bele, mint Pilátus a krédóba”) hasonlat formájában valamilyen történetre, illetve az azzal kapcsolatos frázisra utalhat. Ezen kívül számos felkiáltás, szitok, jelszó nevezhető frázisnak, sőt az egyszerű köszöntések is ide sorolhatók. ●A hagyományos nyelvészeti felfogás (nálunk is) különbséget tesz a voltaképpen egy szónyi jelentésű formák (nem egészen pontos megfogalmazással ezt nevezik szólásnak) valamint a mondat értékű közmondások között, és ennek megfelelően az első csoportba lennének sorolhatók a frázisok, amelyeknek további alfajai különböztethetők meg. Az így értelmezett egyszerű szólás ismétlés vagy alárendelő szerkezet nélküli, elemi forma („adja a bankot”, „suba alatt”), az összetett szólás lehet párhuzamos felépítésű („le is út, fel is út”), vagy szóláshasonlat („szegény, mint a templom egere”). Ez utóbbi forma nem egészen azonos a fentebb említett szólásszerű összehasonlítással, de ahhoz hasonló. Külön csoportba szokás venni a mondat jellegű szólásokat (a fentiek értelmében némi nyelvészeti önellentmondással), ezek indulatszavakhoz, mondatszavakhoz hasonlítása gyakori. („Eb ura Fakó!”, „Most ugrik a majom a vízbe”). Ide szokás osztani a kérdés-felelet formában közismert állandósult fordulatokat is („Hogy vagy?” — „Mint a kutya a karó közt”), ill. az ehhez hasonlító kitérő feleleteket („Miért történt ez?” — Hogy a rák a vetésre ne menjen”). ● Újabban, a mondatszerkezetek kutatásától és a transzformációs grammatika előtérbe kerülésétől sem függetlenül új szempontok is megjelentek a szószerkezetek osztályozásában, kiszélesedett az ide sorolt jelenségek köre, és megkezdődött az eredetileg csak nyelvészeti szempontok szerint összegyűjtött anyag műfaji és parömiológiai elrendezése is. Bár e kutatások nem értek még véget, néhány főbb típus körülhatárolása megtörtént. A) mondatrész-jellegű frázisok. 1. hozzárendelő (attributív): a) melléknévi („meztelen igazság”), b) birtokos („siralom völgye”, „idők vasfoga”); 2. párhuzamos felépítésű (parataktikus): a) parataktikus frázis („szárazon és vizen"), b) adverbiális parataktikus frázis („egyszer és mindenkorra”), c) összeesengetett (pl. alliterációval vagy rímmel) frázis („bocsánatos bűn”; „síppal-dobbal”); 3. igei („nyakába veszi lábát"); 4. adverbiális („jobb híján”); 5. nominativusi: a) viszonylagos nominativus („csont van a derekában"), b) nominativus absolutus („tele a gatya”); 6. hasonlat („mint a vöcsök”; „heten, mint a gonoszok”; „úgy érzi magát, mint farkas a veremben”) ; 7 . következményes szerkezet (»hogy a bolondok csodálkozzanak rajta”); 8. megengedő (konszekutivuszi) szerkezet („bár cigánygyerekek hulljanak is az égből”); 9. feltételes szerkezet („nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”); 10. temporális szerkezet („addig veri a vasat, amíg tüzes”); 11. lehetőséget kifejező szerkezet („hamarabb meglesz, mint a kakukk szól”); 12. tiltó szerkezet („ne szólj szám!”); 13. megnevező szerkezet („te, gonosz boszorka”). B) mondatszerkezeten belüli önálló formájú frázisok. I. közbevetés („köztünk szólván”); 2. felkiáltás („Ó, szent együgyűség!” „A mindenségét!"); 3. megnevezések („X, az enyves kezű"). ● A bemutatott két osztályozás voltaképpen tartalom és forma viszonyát képviseli a szószerkezetek vonatkozásában. Erénye, hogy az elemi kijelentéstől, sőt annak állandó elemeitől egészen a megfogalmazott mondatig eljut. Egy harmadik szempont a frázisok kutatásában a szóképek (trópusok) és alakzatok (figurák) vizsgálatáé, amelyet a klasszikus retorika dolgozott ki, és újabban ismét az iroda-lomelméleti vizsgálatok érdeklődésének előterébe került. A szóképek közül az első csoportba sorolhatók a tartalomra vonatkozók: I. körülírás (perifrázis) („az ember gyereke"), 2. szinekdoché („mindennapi kenyér"), 3. antonomázia („Istók-uccse !”, „lólábú legény"), 4. emfázis („légy férfi!"), 5. litotes („nem kevés fáradsággal"), 6. túlzás (hiperbola) („eget-földet bejár"). A névátvitel különböző fajtáit képviselik: I. metonimia („Katuska férfi"); 2. metafora („oroszlánszívű”). Tulajdonképpen nem áll ettől távol a szó szerint értendő irónia („az emlékezetet hátuljára verik”). Az alakzatok közül több az ismétlés alfajának fogható fel: I. egyszerű ismétlés („megy, mendegél”, „meg-megáll”), 2. fokozás („hamar kezdi, hamar unja”), 3. anafora („szép asszonynak szép a lánya”), 4. epifora („kék szem, úri szem, fekete szem, cigányszem”), 5. paronomázia („várt leány várat nyer”), 6. poliptóton („ember fogad fogadást”), 7. figura etymologica („szív a szívnek szívesen"). Egy másik csoport a halmozás alfajaiból áll: 1. felsorolás („étel, ital, álom, szükséges e három”), 2. felosztás („Egy tudja titkos, kettő tudja — homályos, három tudja — világos”). A második csoport a kihagyásos szerkezeteket fogja magába: 1. ellipszis („disznó orrába perecet” 2. zeugma („pénz olvasva, asszony verve jó”). Tulajdonképpen még néhány rendre vonatkozó alakzat is ide vonható: 1. szócsere (anasztrofé, inverzió) („Király Mátyás” és „Mátyás király”), 2. közbeékelés (hiperbaton, transzgresszió) (bátor koplal farkas, nem cserélne mégis a kalmárnak ebével"), 3. izokolón (tagegyenlőség) („guba gubához, bunda bundához”), 4. párhuzamosság (paralelizmus) („ki ma szegény, holnap gaz, lehet, ki ma gazdag, holnap szeg lehet”). Természetesen más retorikai kategóriák (hasonlat, példa, körülírás stb.) is előfordulhatnak a frázisokban, de az említettek (és ezek további alfajai) a szerkezetek legtöbb sajátosságára utalnak. ● Legújabban a szovjet nyelvészetben, majd az egyszerű műfajok kutatásában dolgozták ki a frazeológiai egységek elméletét, és ezt egy általuk klisé-elméletbe illesztették. Eszerint szólások és közmondások elemzése. a frázisnál nagyobb szövegegységek beszélés, anekdota, mese, trufa, találóskérdés, tréfás kérdés) között külön tárgyalni a frazeológiai egységeket és kapcsolatokat. A frázisoknak n jelentésbeli különbségeik és szerkezetük szerint lehet különböző típusait megállapítani. Két fő csoportjuk van: az állandó szókapcsolatok és a szószerkezeti egységek. Az előbbinek nincs külön motivációja, és három fő csoportra osztható: A) frazeologikus terminus („modus vivendi", „négyzetre emelni”), B) tulajdonképpeni frazeologizmus („nagy lábon”, "ördög vigye”, „kiegyenesíti a púpost'', C), kötelező frazeologizmus („úgy-„ilyetén módon”, „mindazonáltal”). Ugyanez a három csoport figyelhető meg a szószerkezeti egységek között is két fő csoportja: I. képes kifejez A) („támadási felület”, „fegyvert szegez"), B) („első lépések”, „tisztátalan kezű”, „fél fogára kevés”, „megoldódik a nyelve"), C) („egyszóval” „annak érdekében”, „háta mögött”); II. közvetlen értelmű kifejezések: A) („mérsékelt égöv”, „utopista szocializmus”," vért adni"), B) („nincsen száma", „tarka kutya”, „kézből kézbe"), C) („meglehet”, „őszintén szólva”, „alapjában véve”). E felfogás szerint a frazeológiai egységek a szótól abban különböznek, hogy önállótlanabbak, ugyanakkor a motiválás csak kezdeti fokon jelenik meg bennük. A különböző szólásoktól a csak nyelvi szerkezetek nagyobb fontossága, ugyanakkor logikai—szemiotikai szinten a jellemző vonások határozatlansága különbözteti meg. Általában azt mondhatjuk, hogy morfológiai—szintaktikus szinten és a reáliák szintjén átmenetet képeznek a szók és az elemi műfajok között, a logikai—szemiotikai szinten viszont nem különböznek lényegileg a szavaktól. Mindez természetesen még csak előzménye egy általános kliséelméletnek, amelynek előnye, hogy a különböző műfajok azonos eltérő vonásainak egybevetését teszi lehetővé. ● Az említett parömiológiai, frazeológiai, retorikai és kliséelméleti megközelítés ma még nem minden ponton egészíti ki egymást, annyi azonban bizonyos, hogy rávilágít arra a tényre, hogy az eddigieknél részletesebben kell foglalkozni a szószerkezetekkel, és ezekben az elemi műfajszerveződés előzményeit kell látni. Az idézett példák is bizonyítják, hogy a mindennapi beszédben, szaknyelvben és a rövid kijelentésekben igen gazdag, sokrétű rendszer található meg. A kifejezetten poétikai jellegű szövegek ehhez képest a különböző formák önállósodását és a szószerkezetek értelmezései szintjeinek egymással mindinkább tudatos összekapcsolását jelentik. ● A hagyományos kutatás a népköltészet (és a vele kapcsolatba hozott egyéb jelenségek, pl. a primitív irodalom és az ősköltészet) vonásai közül csak néhány szerveződési szabályt sorolt a kezdeti, szinte magából a nyelvből kővetkező formák közé. Az epikus törvények, illetve az →egyszerű formák természetszerűen kiegészíthetők lennének a frazeológia szerkesztési szabályaira vonatkozó felismerésekkel. Valószínű, hogy a szószerkezetekben az elemek csekély száma is kedvez annak, hogy köztük csak néhány művelettípus legyen számottevő. Ezek feltárása azonban még nem történt meg. Nem történt meg az egyes nyelvek vagy történeti stílusok frázisainak összevetése sem. Viszonylag többet tudunk az orosz szószerkezetekről, az angol és amerikai szószerkezetek több típusáról, valamint az angol nyelvű klisékre tett újabb kori francia hatásról. Irodalomtörténeti kutatások viszont messzemenően tisztázták több európai →toposz és →motívum történetét, amely elválaszthatatlan a frázisok vizsgálatától. A folklorisztikai irodalom újabban behatóan vizsgálta a szólások és az ehhez hasonlítható műfajok konkrét funkcióit, utalva ezek változataira is. A magyar szószerkezet-kutatás a 19. sz. közepétől napjainkig igen sok nyelvészeti érdemű munkát végzett el, és eredményeket halmozott fel. Újabban a folklorisztikai műfajelmélet is foglalkozott a kérdéssel. Hiányzik azonban retorikánk és klisé-elméletünk figyelmének kiterjesztése a témakörre, valamint az általában nyelvileg adott és a népköltészeti formák elkülönítése a kifejezetten költőiekt ezenkívül az utóbbiak történeti és poétikai elemzése. ● (→szókapcsolat)
Irodalom:
M. Hain: Sprichwort und Volkssprache (1951); O. Nagy G.: Mi a szólás? (1954); H. Lausberg: Handbuch der literarischen Rhetorik (1960); A. Taylor: Tho Proverb — An Index to the Proverb (1962); Szatmári I.: Gondolatok a magyar frazeológiai kutatásokról (Magyar Nyelv, 1966, 4.); V. N. Telija: Sto takoje frazeologija (1966); L. Röhrich: Gebärde — Metapher -- Parodie (1967); G. L. Permjakov: Ot pogovorki do szkazki (1970); A.-L. Kuusi: Johdatusta suomen kielen fraseologiaan (1971); 0. Nagy. G.: Abriss einer funktionellen Semantik (1973); Dömötör T.—Katona I.—Ortutay Gy.—Voigt V.: A magyar folklór (1975).
