történetiség
VIL15 716-717 | részcímszóa folklór minden tulajdonságában történeti (és társadalmi) jellegű. Több műfaja közvetlenül kapcsolódik a történelem eseményeihez (→történeti népköltészet), s ezeken túlmenően számos alkotásának témájaként jelenik meg egy-egy →történet (még →elbeszélés 3.). ● A folklorisztikában elméleti kérdéssé is vált az a probléma: miért és hogyan történeti jellegű a folklór? A 19. sz.-i kutatások automatikusan „régi”-eknek tartották a népköltészet alkotásait; a Grimm testvérek a germán őskor, F. Benfey egyenesen az indoeurópai múlt maradványainak nevezte ezeket. Th. Percy már 1756-ban Reliques of Ancient English Poetry (‘Az ősi angol költészet emlékei’) c. tette közzé ballada- és dalgyűjteményét, amelyben csakugyan fel is használt régi kéziratokat. Az orosz →bilina és →történeti ének első jelentős publikációja, Kirsa Danyilov 1742 után leírt, de csak 1804-ben kinyomtatott Drevnyije rosszijszkije sztyihotvorenyija (‘Régi orosz versek’) c. gyűjteménye is „régi”-eknek nevezte a ma már legrégibb forrásoknak tartott szövegeket. ● Már a 19. sz.-ban szembe kerültek egymással a →történeti iskola és egy poétikai felfogás képviselői. Az előbbiek az egyes szövegek adatait szó szerint vették, s a történeti és régészeti adatokkal egyeztették, míg az utóbbiak költői →fikcióknak tekintették ezeket. E nézetkülönbségek olykor egyetlen folklorisztikai irányzaton belül is megfigyelhetők, pl. a →finn iskola keretében, sőt a →földrajz-történeti irányzat hívei között nyílt vita is folyt arról, hogy pl. a →Kalevala egyes epizódjai valódi történelmi eseményekre vonatkoznak-e, vagy csak költői fordulatok. Amikor a 29. runóban Lemminkejnen a sziget asszonyaival kerül kapcsolatba, ezt a szöveg (241. sor) így említi:
Hajadonnal hált ezerrel, özvegy asszonyt százat vett el,
(ford.: Vikár B.)
K. Krohn értelmezése szerint az ilyen sok asszonnyal lakott sziget csak nagy lehet, tehát ez Gotland szigete, a szigetet végiglátogató, aranyat-ezüstöt használó hős pedig a viking kor harcosa. V. Zsirmunszkij maliciózusan jegyzi meg, hogy a történeti poétika alapismeretei közé tartozik: itt →epikus közhelyről, →hiperboláról van szó, amelynek semmiféle történelmi igazságtartalma nincsen. ● Elsősorban természetesen a nemzeti értéknek számító →hősepika történeti igazolását tekintette legfőbb feladatának sok kutató. A →chanson de geste, s különösen a →Roland-ének, a germán hősepika, s főként a →Nibelung-ének, de akár a homéroszi eposzok történelmi hitelességét is már évszázadok óta vizsgálják. Ahol — mint az Európán kívüli alkotások esetében — ritkák az írásos történeti források, ott magukból a szövegekből szokás a történelmi háttérre következtetni. A szóbeli hagyomány kutatói (→szóbeliség) kimutatták, hogy pl. az afrikai törzsi genealógiák több évszázados múltról adnak történeti képet. Új-Kaledóniában egy datálható vulkánkitörés lávája alatt megtalálták azt a hőst és kíséretét, akiről korábban csak a többgenerációs múltat említő epikus szövegek tudósítottak. Egy-egy nép etnogenezisének, új helyre költözésének („honfoglalásának”) elbeszéléseiben általában sok az igazság, ugyanakkor hasonlóan fontos a csodás és poétikus motívumok (álmok, jóslatok, új hazába vezető állatok, politikai és katonai események családi keretekben történő magyarázata, népetimológiák stb.) szerepe. ● A költői kifejezőeszközök is természetesen történeti képződmények. A →paralelizmus különböző formái, az ún. homéroszi hasonlat (→hasonlat V. 2. a.) vagy a versformák (pl. a →disztichon, szonett, haiku stb.) szintén történetileg leírható jelenségek. Amikor az →összehasonlító irodalomtudomány megkülönböztette a →genetikus egyezés fogalmát a →tipologikus egyezésétől, csak a közvetlen történetiséget tagadta, s nem általában véve a történeti poétika jogosultságát, annál is kevésbé, minthogy ennek orosz és szovjet iskolája éppen A. Veszelovszkij módszereinek továbbfejlesztésével lépett fel. ● A történeti antropológia irányzata újabban a különböző műfajok és folklórjelenségek (pl. az exemplum, a charivari, a boszorkányság, a temetés stb.) korszakonkénti különbségeit hangsúlyozza. E különbségek kiterjednek a társadalmi háttérre, s meghatározzák a tematikát és a formát is. Külön vizsgálják a folklórból merítő, vagy a folklórba eljuttató folyamatokat (→folklorizmus, folklorizáció), amelyeknek szintén megvan a maguk külön történetisége. ● Bizonyos értelemben történetieknek nevezhetjük egy-egy nép folklórjának olyan összeállításait is, amelyek a történelmi események sorrendjébe illesztik a reájuk vonatkozó szövegeket. ● A magyar folklorisztikában a hazai folklór történeti rétegződésének kérdésével elméleti szinten elsőként Erdélyi J. foglalkozott. Azóta főként az összehasonlító kutatások kereteiben az →eredet és →elterjedés vizsgálatakor tettek kísérleteket az egyes szövegek pontos datálására. Jóval ritkábban foglalkoztak egy-egy történelmi korszak jellemzésével, a műfajok életútjának átfogó elemzésével, illetve egyes témakörök (pl. a Mátyás királyra vonatkozó, nemzetközi kiterjedésű folklór) koronként változó sorsával. A szövegek történeti változásait külön vizsgálatok tárják fel (→szöveghagyományozás)
Irodalom:
L. G. Gomme: Folklore as an Historical Science (1908); A. Jolles: Einfache Formen (1929); M. M. Pliszeckij: Isztorizm russzkih bilin (1962); I. Katona: Historische Schichten der ungarischen Volksdichtung (1964); I. Vlad: Povestirea (1972); F. P. Pickering: Augustinus oder Boethius? Geschichtsschreibung und epische Dichtung im Mittelalter und in der Neuzeit (1975); V. Zsirmunszkij: Irodalom, poétika (1981); Sz. N. Azbelev: Isztorizm bilin i szpecifika folklora (1982); Vargyas L.: Keleti hagyomány nyugati kultúra (1984); A. J. Gurevics: A középkori népi kultúra (1987); V. M. Gacak: Problemi isztorizma (Folklor. 1988); Folklore and Historical Process (2 köt., 1989); Rázsó Gy.—V. Molnár L.: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára (1990).
