közléselmélet
VIL6 643a modern nyelvtudomány, irodalomelmélet és szövegelmélet önálló ága, amely a nyelvi közlemény megfogalmazásának, előadásának és befogadásának kérdéseivel foglalkozik. A kommunikációelmélet általános keretein belül kialakult felfogást már jellemezte a közlemény vizsgálatának középpontba állítása, ehhez járult a →kompetencia és →performancia fogalmainak a nyelvszociológia szempontjából való továbbfejlesztése. Ennek értelmében a nyelvi közlésben általános szabályok és ismereti rendszerek („szótárak”) közvetlen felhasználása történik meg a közlésben. A közlés irodalomelméleti szempontból egyszerre kifejezés és előadás, sajátos vonásait s szöveg megszervezésének részletes vizsgálatával ismerhetjük meg, amelynek során megkülönböztetjük a szövegösszefüggést kifejező belső kontextust a szöveget a társadalom életébe elhelyező külső kontextustól. Mind a szóbeli, mind az írásos irodalmi alkotások esetében a szövegelmélet részletesen vizsgálta a közlés sajátosságait, poétikai, stilisztikai, kulturális és nyelvi összetevőit. ● (→irodalom és nyelvtudomány, kommunikáció)
Irodalom:
F. E. X. Dance: Human Communication Theory (1967); E. Ardener: Social Anthropology and Language (1971); D. Hymes: Foundations in Sociolinguistics (1974); H. F. Plett: Textwissenschaft und Textanalyse (1975); Horányi Ö.: Kommunikáció (1977–1978).
