normálforma
VIL9 399a népköltészeti alkotások kutatásánál használatos fogalom, a földrajz-történeti irányzat meghatározása szerint olyan másodlagos archetípus, amely a hagyományozás során jön létre oly módon, hogy az egyes változatok csak kismértékben térhetnek el egy eredeti formától, és e körül mint normálforma körül oszcillálnak. Filológiai értelemben W. Anderson határozta meg, és szembeállította az archetípussal, melyet az összes adatból rekonstruálni lehet, és általában irodalmi alkotásnak lehet tekinteni. A normálforma viszont a folklór jellegű, ma is többé-kevésbé meglévő változatokból elvonható statisztikus átlag. Ennek ki-alakulását a földrajz-történeti irányzat nem tárgyalta esztétikai jelenségként. ● Mivel legtöbbször a mese-, monda- és ballada-típuskutatásban alkalmazott kategória, a magyar folklorisztika ritkán használja. (→alkotás, archetípus, eredet, folklór, nép-költészet, variáns)
Irodalom:
Solymossy S.: Mese a jávorfáról (Ethn, 1920); W. Anderson: Kaiser und Abt (1923); K. Krohn: Die folkloristische Arbeitsmethode (1926); Honti J.: A Szilágyi és Hajmási monda szövegtörténete (ItK, 1930); M. Lüthi: Megjegyzések a meséről (Folcloristica, 1971).
