vígballada
VIL17 31-32a nem tragikus balladák összefoglaló elnevezése. A terminus elsősorban a népballadák kutatásában használatos, de a műballadák egyik csoportjának megjelölésére is alkalmas. ● A ballada műfajelmélete minden látszólagos szilárdságának ellenére korántsem egységes, tisztázott. Valódi balladáknak vagy a szó szűkebb értelmében vett balladáknak — általában a tragikus végű történeteket tekintik. Ismeretesek azonban olyan szövegtípus-statisztikák is, amelyek szerint a tragikus balladák voltaképpen korántsem számosabbak a nem tragikusoknál. Ha a költemény balladisztikus jellegű, de nem pusztulással—halállal végződik, hanem valamiféle kibéküléssel, moralizáló attitűddel, a →románc műfaji sajátosságai érvényesülnek; ez átmeneti műfaj a tragikus és a vígballada között. (A 18. sz.-i, főként német területről ismert ún. komikus románc pl. igen közel áll a vígballadához.) ● A tréfa és a humor igen változatos formákban érvényesülhet a balladákban. A három főcsoport közül a legismertebb, s történetileg is a legrégibbnek mutatkozó a trufaballada. Ez a →tréfa (valamint a vele rokon műfajok, a →farce, fabliau, jest, Schwank) hagyományából ismert történeteket adja elő balladisztikus formában. Mintegy 100 típusát ismerik, főbb témái: a szerelem megszerzése; házasság és család konfliktusai; okos, ravasz cselekedetek; ostoba, naiv cselekedetek; vallási témájú trufák; állattrufák stb. Ezek közül a két első csoport a legjelentősebb, az összes trufaballadának mintegy a kétharmada tartozik ide. ● A tréfás balladában a cselekmény egésze helyzet- vagy jellemkomikumra épül. Kedvenc témája a házastársi hűtlenség, illetve a mit sem sejtő, megcsalt házastárs vaksága, avagy az asszonyi restség. Feltűnő, hogy a megcsalt vagy becsapott szereplő gyakran maga panaszolja el butaságát, tehetetlenségét, s hogy a ballada formai elemei (refrén, dallam) is vidámak. A magyarban az ilyen balladák ritkák, de az angol—amerikai balladáknak 7–8%-a e csoportba tartozik. ● A vígballadák harmadik fő válfaja ballada-formában elmondott →csúfoló, amely az ifjak vagy öregek, férfi vagy nő házastársak stb. gyarlóságait balladai történetben adja elő. Igazi balladává akkor kerekedik, ha e történet valamilyen eseményt ábrázol. Ennél gyakoribb a felsorolásszerű megoldás: a leány választ a felsorolt kérők vagy a mesteremberek közül, s e típusokat negatív tulajdonságaikkal jellemzi; a házasulandó férfi felsorolja a megvetendő leányok különböző típusait stb. Noha e szövegek találóak, szókimondóak is, a szó szoros értelmében vett gúny, irónia ritkán jelentkezik bennük. ● E három fő típus mellett ismert néhány sajátos forma: vannak gyermekdalokra, játékdalokra, allegóriákra, rejtvényekre hasonlító balladák is. Ezek forma előadásmód, dallamok tekintetében is elütnek a megszokott megoldásoktól. Lehetséges, hogy néhány homályosan érthető (pl. állatokra vonatkozó vagy csak gyermekdalként ismert) szöveg is vígballadaként értelmezhető. Valódi balladaparódia, igen kevés van, s példái jobbára nem a folklórban, hanem a műballadák körében akadnak. ● A történeti források szerint a vígballadák már a reneszánsz kortól ismertek, egyes témái pedig ennél is régebbiek, csak balladányi szöveggé való átdolgozásuk későbbi. A fenti alműfajok az angol amerikai, francia, német és olasz balladakincsben egyaránt ismertek, de nyelvterületeink eltérő arányban elterjedtek, s más-más témák a legkedveltebbek. ● A szakirodalom e különféle balladákat gyakran eltérő elnevezésekkel illeti (a trufaballadát a németek Schwankballade, mások fabliau ballade néven tartják számon, a tréfás ballada a németeknél Scherzballode stb.). Néhány kutató egységesítő megnevezést használ (így nálunk Vargyas L., a tréfás ballada, a németeknél R. W. Brednicla a Schwankballade terminust használja gyűjtőnévként, de használatosak más ilyen műszavak is, pl. a szatirikus ballada). Minthogy a „tréfás” megnevezésnél tágabb; s így az esztétikai terminológia figyelembe‑
vételével helyesebb a „komikus"-hoz közelebb álló „víg” jelző, ennek használata célszerűbb. ● (→ballada, komikum)
Irodalom:
R. W. Brednich L. Röhrich W. Suppan: Handbuch des Volksliedes (l. köt.. 1973); Kríza Ildikó: A magyar népballada (1991).
