műfaj
VIL8 669-670 | részcímszóa folklóresztétikában egyedi alkotások olyan nagyobb csoportja, amely a valóság esztétikai elsajátításának társadalmi—történeti mikéntjében önállóan körülhatárolható tartalmi →formai egységet alkot. Ennek az egységnek a mibenlétét a különböző esztétikai és folklorisztikai iskolák másban látják, és a műfajelmélet a folklorisztikának is az egyik legkevésbé meggyőzően kidolgozott területe. ● A műfajelméleti nominalizmusnak megfelelő terminológiai felfogás azzal foglalkozik, hogy a „népi” műfaji elnevezéseket kutassa. Ezek rendszerint tartalmi leírások és ritkán utalnak esztétikai tudatosságra (pl. „hosszú nóta” a →ballada helyett, „történet” a monda helyett, „beszéd” a →mese helyett). A funkcionális kutatás az egyes műfajok közvetlen szerepét vizsgálja. Itt feltűnő körülmény, hogy alkalmak szerint nagyobb egységben kerülnek elő eredetüket tekintve különböző műfajok (pl. a lakodalom egész sor műfajnak ad helyet), másrészt ugyanaz a műfaj különböző alkalmakkor fordul elő (pl. a lírai dalnak vagy szólásnak sokféle felhasználása lehetséges). Több műfaj egymással összevető vizsgálata is alapulhat a funkción, ilyenkor inkább funkciósorozatok alapján vetik össze egymással az egyes műfajokat. Így hasonlította össze a kutatás a mese és a monda hiedelemszerűségét, történetiségét, szerkezetét, hőseit; vagy a hősének, a történeti ének és a ballada tartalmi és formai sajátosságait. A morfológiai műfajvizsgálat legtöbbször a szerkezetek különbsége alapján különíti el egymástól az egyszerűbb és bonyolultabb műfajokat. Így építették fel az egyelemű és sokelemű prózai elbeszélések rendszerét, vagy a különböző táncműfajok sorozatát. Általában ehhez hasonlít az a megoldás, amikor már nem egyes műfajokat, hanem azok rendszerét vizsgálják ilyen módon. Itt vagy alkotáslélektan, vagy az illető művészet sajátos anyaga szerinti osztályozás képzelhető el, amely már voltaképpen esztétikainak nevezhető. Nem áll távol ettől néhány olyan újabb kísérlet sem, amelyek szerzői a kommunikációelmélet, esetleg a rendszerelmélet módszerét alkalmazva próbálják a műfaj fogalmát tisztázni. ● Folklóresztétikai értelemben a műfaj sajátos kategória. Mivel az →egyedi műalkotás nem önálló képződmény, hanem a →változatok absztrakciója, az ezekből összetevődő nagyobb egységek esztétikai jellegét is messzemenően befolyásolják az esztétikumon kívüli tényezők (leggyakrabban társadalmi körülmények, amelyek a megalkotás, a hagyományozás és átvétel körülményeit szűkösen szabják meg). Ennek következtében több egyedi alkotásból alkotáscsoportok alakulnak ki (ilyen pl. egy közösségen belül élménytörténetek sorozata, egy meghatározott személyhez fűződő mondák, az esős idő alkalmával mondott szólások stb.), amelyek még nem esztétikai kategóriák. és az egyes alkotásokat inkább a szociológiai, mint az esztétikai körülmények szerint rendezik. Az ilyen csoportokból alakul ki az →alműfaj, amely rendszerint egy műfaj történeti vagy helyi formája (pl. a történeti mondák között a betyármondák). A voltaképpeni műfaj ennél magasabb szintű kategória, amely általában alkalomszerűségét, elnevezését tekintve folklór jellegű, de eredetében és esztétikumában igen gyakran a hivatásos művészettel tart kapcsolatot. A műfaj a folklórban a közhasználatú elképzelés szerint nagy rendező kategória, de minden tüzetesebb elemzés (így pl. a történeti összegezések, a katalógusok, helyi gyűjtemények) végül is kis kategóriaként határozza meg. Egy műfaj pl. a varázsmese, a virrasztóércek. a verses szerelmi levél stb. A funkció említett sokrétűsége következtében több műfaj szorosan összekapcsolódhat egymással, e szervezeti fokot nevezzük →műfajcsoportnak. Az ide tartozó műfajok ugyan megkülönböztethetők egymástól, mégis szerkezetükben, mondanivalójukban rokoníthatók. Így vonhatjuk el a többféle mesei műfajból a mese, a sokféle szokásból a jeles napok vagy ünnepi szokások műfaj csoportjait. Itt az összetartozás kétségtelenül folklóron kívüli esztétikumú, az alkalomszerűség mikéntje teszi folklór jellegűvé e kategória konkrét megvalósulásait. Egy közbülső fokon át (ez a később még említendő alműnem) a következő szervezeti egység a →műnem, amely az esztétika régi kategóriája, és rajta a műfajok nagy csoportjait értjük, amelyek a valóság tükrözésének főbb irányát tekintve azonosíthatók. Ilyen a líra, dráma, epika hármassága. A műnemnél nagyobb kategória már az egyes művészet: a hivatásos művészeti kategóriáknak megfelelő folklór jellegű zene, tánc, szobrászat, építészet stb. Bizonyos fokig mégis célszerű két további rendező kategóriát megemlíteni. Az egyes műnemeket összegezhetjük műnemcsoportokban (pl. díszítőművészetek általában, a képzőművészeteken belül), de ennél fontosabb tény, hogy az egyes műnem és a műfajcsoport között is feltehetjük az alműnem fokozat meglétét. (Pl. az epikán belül ilyen fokozatnak nevezhetjük a verses epika, prózai epika kategóriáit.) A műfaj mindezek között centrális jelentőségű kategória, vizsgálata egyaránt döntő az egyedi alkotások és az egész művészetek megértése szempontjából. ● (tartalom, forma, stílus, hagyomány)
Irodalom:
I. Behrens: Die Lehre von der Einteilung der Dichtkunst (1940); J. J. Donohue: The Theory of Literary Kinds (1943—1949); Standard Dictionary of Folklore, Mythology and Legend (1949); Tyeorija literaturi (2. 1964); S. Skwarczynska: Rodzaj literacki (1965); L. Bodker: Folk Literature — Germanic (1965); I. C. Chitimia: Genre et art littéraires surtout dans la création folklorique (1967); W. V. Ruttkowski: Die literarischen Gattungen (1968); M. Lüthi: Volksliteratur und Hochliteratur (1970); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); uő: A folklór alkotások elemzése (1972); N. I. Kravcov: Voproszi zsanrov russzkovo folklora (1972); B. P. Kirdan: Szpecifika folklornih zsanrov (1973); Klaus W. Hempfer: Gattungstheorie (1973); V. K. Bondaresik: Prozaicseszkije zsanri folklora narodov SZSZSZR (1974); D: Ben-Amoa: Folklore Genres (1976); L. Röhrich: Sage und Märchen (1976); H. Jason: Ethnopoetry (1977); J. Vibaek: Strutture e generi delle letterature etniche (1978); K. Ranke: Die Welt der Einfachen Formen (1978); J. Hvisc: Problémy literárnej genológie (1979); G. L. Pemryakov: From Proverb to Folk-Tale (1979); Artes Populares 4—5 (1979); H. Baudinger: Formen der „Volkspoesie” (1980); Proverbium Paratum (1980); L. Honko—V. Voigt: Genre, Structure and Reproduction in Oral Literature (1980); Folcloristica 6 (1981); kifejezetten a műfajelméletnek szentelték a Lódzban 1958 óta megjelenő →Zagadnienia Rodzajów Literackich, valamint a Chicagóban 1968 óta megjelenő Genre c. folyóiratokat. Az utóbbi évtizedekben füzetenként megjelenő nagy lengyel poétikai kézikönyv Poetyka. Zarys Encyklopedyczny I. része (ebben több kötettel, azokon belül alkötetekkel és füzetekkel), Gatunki literackie címmel a műfajoknak szentel kismonográfiákat. 1969-ben indult meg Londonban The Critical Idiom kiadványsorozata, benne több műfaj kismonográfiájával. 1960-tól a stuttgarti Sammlung Metzler is sok műfajmonográfiát jelentetett meg.
