téma
VIL15 293 | részcímszóa folklóresztétikában a téma a →tartalom referenciális alapja (amelynek struktúraszerű összetevője a →szüzsé); köznapi értelemben mindaz, amiről az illető alkotás a maga sajátos eszközeivel beszámol. A hivatásos művészetekben általában a tartalomnak az →eszmei mondanivaló által leginkább determinált részét nevezik így, a folklórban ilyen viszonyról inkább fordítva beszélhetünk, a téma hatásaival korlátozza a mondanivalót is. Miként általában, a folklórban is megkülönböztethető a tágabb értelemben vett vagy elvont téma →tárgykör (ezt rendszerint nagyobb egységek, például műfajok, alműfajok esetében is nagyjából azonosnak vehetjük), illetve a konkrét téma, amely az egyedi alkotáshoz kapcsolható. E két témafajta dialektikus kapcsolatban van egymással, és azonos elvont téma, tárgykör esetén is számolhatunk különböző konkrét témákkal. Ez a lehetőség a hagyományos folklorisztikában ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy a témát (voltaképpen a konkrét témát) a motívumok összességének tekintsék, tekintet nélkül ezek szervezettségének milyenségére (→szerkezet). Ilyen értelemben a téma, esztétikailag meglehetősen meghatározatlan. Az ún. tematikus iskola a témák nemzetközi elterjedését vizsgálja, nagyjából azonosan az összehasonlító folklorisztika →típuskutatásával, csak itt az alapfogalomként szolgáló téma határozatlanabb. Ezért nem akadt követőjük azoknak a fenomenológiai elgondolásoknak, amelyeknek képviselői a típus vagy a tartalom helyébe javasolták a téma fogalmát. ● A magyar folklorisztikában a téma kategóriája nem kapott speciális figyelmet, inkább a →tartalom, más oldalról pedig a →típus és a →szüzsé fogalma használatos. ● (→tartalom, motívum, Stoff)
Irodalom:
A Christensen: Motif et théme (1925); M. de Meyer: Vlaamsche sprookjesthema's (1942); L. Röhrich: Märchen und Wirklichkeit (1956); J. Pele: O pojecin tematu (1961); Voigt V.: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn, 1965); uő: A folklór alkotások elemzése (1972).
