udvari epika
VIL16 16-17 | részcímszóaz udvari irodalom epikus alkotásainak összessége. A fogalom tágabb értelmezése esetén az ókori →eposz és a reneszánsz, valamint az ezt követő idők udvari irodalmának epikája is ide tartozik, a kifelezést azonban jobbára csak a középkori irodalom alkotásaira szokás alkalmazni (noha korántsem következetesen és általánosan: a német irodalomtörténet a barokk, a magyar a rokokó korszak irodalmában is kimutat epikus udvari műfajokat, tendenciákat). A középkori udvari epika alkotásai tematikailag elsősorban a →hősepika és a →szerelmi irodalom kalandos tárgyairól szólnak, s aktuális, az ideológia és műveltségeszmény szerint „korszerű” (illetve a múltból vett témák esetén- anakronisztikusan korszerűsített) hősöket, eseményeket, érzelmeket mutatnak be. A szövegeket esetenként némi pszichologizálás és allegorizálás is jellemzi, s formájuk is gondos, olykor mesterkélt, bonyolult. ● Európában a középkori udvari epika, reprezentatív műfajai az →udvari regények és az ezek témáit feldolgozó verses krónikák, továbbá az →udvari novellák és a középkori →hősénekek, →történeti énekek, →legendák, →verses legendák udvari átdolgozásai. Jellemző vonásuk, hogy már írásos formában készülnek, szerzőiket gyakrabban ismerjük (arra viszont nincsen minden esetben adatunk, hogy uralkodói-főnemesi udvarban éltek, tevékenykedtek), s az egyes műveknek →címe van. Legismertebb alkotásai a francia és német, kisebb mértékben az angol, németalföldi és észak-ibériai hagyományból maradtak ránk. Ezek kisugárzásaként jöhetett létre a középkori Norvégia, sőt talán a kijevi Rusz hasonló epikája is. A művek hatása nem korlátozódott az udvari környezetre; szüzséik, motívumaik nyomot hagytak a szóbeli költészetben is. ● A fogalom tágabb értelmezése esetén az udvari epika formái számos reneszánsz, barokk, illetve rokokó műfajjal egészülnek ki, s e tágabb felfogásban az udvari epika léte már a →primitív irodalom keretében is kimutatható (pl. a →nuveténekesek eposzaiban). Az orientális (perzsa, indiai) udvari irodalmakban is világosan felismerhető az uralkodók érdekeinek tematikusan megfelelő, az udvari körök szórakozási igényeit kielégítő epika megjelenése. ● (→epika, udvari irodalom)
Irodalom:
J. Ryechner: La chanson de geste, Essai sur l’art épique des jongleurs (1955); E. Köhler: Ideal und Wirklichkeit in der höfischen Epik (1956); R. Menéndez Pidal: La Chanson de Roland et a tradition épique des Franes (1961); M. Wehrli: Formen mittelalterlicher Erzählung (1962); L. Röhrich: Erzählungen des späten Mittelalters (2 köt., 1962-1967); L. Pollmann: Das Epos in den romanischen Literaturen (1966); Lakits P.: A kaland változásai (1967); K. Ruh: Höfischen Epik des deutschen Mittelalters (1967); E. Dorfman: The Narreme in the Medieval Romance Epic (1969); K. von See: Europäische Heldendlichtung (1978); J. H. Grisward: Archéologie de 1'épopée médiévale (1981); J. M. Meletyinszkij: Szrednyevekovij roman (1983); Szabics I.: Epika és költőiség. A XII. századi francia elbeszélő költészet stíluseszközei (1983); V. Mertens U. Müller: Epische Stoffe des Mittelalters (1984); Halász K.: A párviadal (1988); L. Honko: Religion, Myth, and Folklore in the World’ s Epies (1990).
