rejtvény
VIL11 559-560a rövid műfajok egyike, egy állító vagy kérdő, valamilyen tudásra vagy ismeretre vonatkozó szöveg, valamint az erre vonatkozó felelet egysége. Mára klasszikus retorika brachylotjismus (görög—latin ‘rövid mondás’) fogalma hangsúlyozta, hogy e szövegek igen tömörek, szentenciaszerűek (→sapophtegma). Az első rész feloldása rendszerint egy történet, amelyet néha maga a szöveg is elmesél (pl. az ún. „szöveges feladat” nevű számtani rejtvények esetében is). Ezért a kisepikai műfajok (→epika) sajátosságait is mutatja. Ilyen szempontból legközelebb áll a szólás (→proverbium) több fajtájához, ám az egyszerű történet (pl. →anekdota) megoldásait is követi. Elbeszélő technikája, párbeszédes (vagy ezt utánzó) formája ilyen jellegű. Voltaképpen prózai szöveg, ám erős numerozitással, párhuzamos szerkesztésmódja miatt gyakori, hogy ritmikus, olykor egyenesen versbe szedett. Archaikus változatait dallam is kísérheti. Előadása igen ritka és régi változatokban rituális jellegű. Ám szinte mindmáig megmarad az a megoldás, hogy több rejtvény követi egymást, olykor a résztvevők egymást váltogatva mondják el ezeket (rejtvényverseny, rejtvényfejtés). Eredetileg szóbeli, ám az írásbeliség legkezdeteitől megfigyelhető. Mai ismereteink szerint a világ minden kultúrájában megtalálható (még a proverbiumnál is egyetemesebb). Elnevezései rendkívül változatosak, utalnak múltjára, szerepköreire; formai vagy tartalmi csoportjaira vonatkoznak. ● Főként a mélyebb értelemmel is rendelkező →enigma csoportosításakor szokás megkülönböztetni a kultikus, az ennél egyszerűbben szokásszerű (pl. lakodalmakban, fonóban elmondott), a játékos jellegű, illetve az egyszerűen tudást, okosságot próbáló kérdéseket. Ez utóbbi természetesen a →didaktikus irodalom egyik alapformája, az oktatás során a kérdésre feleletet várnak. ● Minthogy az első rész gyakran körülíráshoz folyamodik, a poétikában a →metafora megjelenési formájának szokták tekinteni. A rejtvény azonban nemcsak metafora, hanem a szó szoros értelmében szimbolizál is. E különbséget jól jelző példa: „Melyik vadász az, amelyik messziről lő a zsákmányára? — Szem”. Ehhez gyakran elegendő, ha a szimbolizáló elem rokonérzelmű vagy többértelmű szó vagy kifejezés (például „fog”, „fej”, szójátékok stb.). Különös jelenség a fonotaktikai párhuzamosság a szöveg és a megfejtés között. A. I. Gerbsztman ezt „kitaláltató hangleírás” (otyadasnaja zvukopisz) névvel illeti. Pl.:
Nyet nyi okon, nyi dverejJ Nincs ablaka, nincs ajtaja Paszrednye: arhijerej. (Oreh) Közepén pap. (Dió). Itt a leíró részekben az -o- és -re-, majd ismét az -o-, -re-, sőt a -h- és a -re- (a szövegpéldában is kiemelve) mintegy fonetikai láncként jelzik a megfejtést: oreh. Ennek egyszerűbb formája, ha egy „betű” (voltaképpen hang vagy fonéma) ismétlése vagy keresése van megadva a szövegben. Például: „A menyasszonynak elöl van, a vőlegénynek nincs, a majomnak elöl is, hátul is van. — Az „m betű”. Máskor hangfestő (egyéb szövegben ismeretlen) szavak adnak némi támpontot. Pl.: „Szegen szittyó, Kertben kátyó. Pad alatt matyó.
Szita, kutya, macska.” Néha rímszerű hangösszefüggések fedezhetők fel a szöveg és a megoldás között. Például: „Fut, fut, minden házba befut. – Út”. Néha nyilvánvaló, hogy a hangleírás nem véletlen, mégsem tudjuk, hogyan is függ össze a megfejtéssel. Például: „Úton, útfélen úrfiak ugrálnak. — Béka” és „Úton, útfélen üstöket borogatnak. — Vakond”, ahol az azonos fonetikai ismétlésre (u-) építő mondat egyszer nem-metaforikus (béka), másszor metaforikus (vakond, ahol a „leborított üst” a vakondtúrás képe). Minthogy az →anagramma, sőt akár a titkosírás szabályai nem maradtak ismeretlenek a rejtvénykészítők előtt, voltaképpen bonyolult fonetikai kombinációkat sem zárhatunk ki. ● A rejtvény világirodalmi távlatú történetét eddig nem írták meg. Az óind, mezopotámiai, majd antik és középkori források igen nagy számúak. A reneszánsz óta folyamatosan publikálják, ám már a középkorban készültek sajátosan ilyen gyűjtemények. Szerencsénkre az óangol és az óizlandi szövegek száma elég nagy, ily módon itt tematikus és strukturális vizsgálatokat is végeztek. Folklorisztikai jellegű kutatása a 19. században indul meg. Korábban a rejtvények kedvelőinek bibliofil munkássága nyert áttekintést. A közlés, összehasonlítás, szakbibliográfia kérdéseiben R. Petsch, A. Taylor érdemei elévülhetetlenek. Legutóbb e műfaj logikai-szerkezeti vizsgálata indult meg. ● Elég sokat tudunk a finnugor és török népek ilyen hagyományairól. Afrikából, vagy más kontinensről inkább csak egy-egy terület pontos gyűjteményeit ismerjük. ● A magyar műfaj első neve mese volt, a rejtvénymondás másik ismert neve csümölés. Tartalmilag biztosan honfoglalás előtti, majd a török és szláv népek rejtvényei is hatottak rá, ám e kérdéssel igazán tüzetesen eddig nem foglalkoztak. Első nyomtatott gyűjteményünk a német forrásból (az ún. Strassbourgi rejtvénykönyvből) készült Mesés könyvecske (1629). Nagyobb kéziratos anyag a múlt század óta maradt ránk, igen egyenetlen eloszlásban (mind területenként, mind etnikai csoportonként). Kutatástörténettel és rendszerezéssel Mándoki L. foglalkozik. ● A múlt századtól iskolai könyvekben és élclapokban ezrével terjed, az utóbbi források a képes változatokat kedvelik. Bizonyára innen is származik vicceink így felépített hányada. Történetileg az →enigma és →embléma hazai forrásai is tartalmaznak ilyen szövegeket. ● A hagyományos retorika és enigmakutatás felosztása szerint a következő alfajai érdemelnek külön tárgyalást: I. a szoros értelemben vett →enigma; 2. az →anagramma; 3. a metagramma (amikor egy szóban egy betűt változtatnak meg, pl. béke, — béka); 4. logogriphia [egy-egy szó megváltoztatása, gyakran titkosítás vagy szójáték céljából, szóelválasztással, összetétellel stb. pl. lepi sálom, lep is álom (Weöres S.), Ady — Ida, a képrejtvényekben gyakori számtalan más változatban is]; 5. a →charade (ahol egy hosszabb szövegben a kitalálandó szó elemei fordulnak elő); 6. két- és többértelmű szavak (→kétértelműség) használata; 7. szavak és szövegek térben való speciális elhelyezése (pl. bűvös négyzet, mágikus formulák, irodalmi szempontból a →képvers és általában az íráskép sajátos változatai), amelynek későbbi fajtái elválaszthatatlanok a keresztrejtvény különböző formáitól (→irodalmi rejtvény); 8. a →rébusz és az ehhez kapcsolható megoldások. Természetesen minden egyes alfajon belül további csoportok is vannak, bizonyos poétikai, stilisztikai eljárások pedig több csoporton belül is megfigyelhetők. ● Minthogy a legkülönbözőbb titkosírásrendszerek gyakorlati célból is felhasználhatják a rejtvények megfogalmazásakor kialakult megoldásokat, nemcsak irodalmi, hanem praktikus kódolási, dekódolási, sőt sifrírozási körülmények is befolyásolhatják az egyes rejtvényszövegek milyenségét (→chiffre). Ezzel általában foglalkozik az információ kutatása (→irodalom és információelmélet). ● A rejtvények maguk a legkülönbözőbb irodalmi műfajokban fordulhatnak elő, fontos, tartalmi elemként éppúgy, mint betétként (mese, dráma, szokásdal, didaktikus alkotás stb.). Ilyen esetben az illető műfaj sajátosságai jelentősen befolyásolják konkrét megjelenési formáját. ● (→irodalmi rejtvény, irodalmi játékok, enigma, rébusz, találóskérdés, emblémata, tréfás kérdés)
Irodalom:
J. B. Friedrich: Geschichte des Räthsels (1860); H. Hagen: Antike und mittelalterliche Rätselpoesie (1860); F. Tupper: The Riddles of the Exeter Book (1910); R. Petsch: Das deutsche Volksrätsel (1917); A. Aarne: Vergleichende Rätselforschungen, I—III. (1918—1920); R. Petsch: Spruchdichtung des Volkes (1938); D. Tolosani—A. Rastrelli: Enimmistica (1938); A. Taylor: A Bibliography of Riddles (1939); uő: The Literary Riddle before 1600 (1948); uő: English Riddles from Oral Tradition (1951); A. Santi: Bibliografia della enigmistica (1952); L. Sadnik: Südosteuropäische Rätselstudien (1953); L. Bodker: The Nordic Riddle (1964); Ch. T. Scott: Persian and Arabic Riddles (1965); L. Virtanen: Suomalaisvirolainen arvoitussarja (1966); G. L. Permjakov: Ot pogovorki do szkaszki (1970); L. Witkowski: Przekaz antyku w polskiej zagadce literackiej i ludowej (1971); U. Bentzien: Rat zu, was ist das. Rätsel und Scherzfragen aus fünf Jahrhunderten (1975); M. Kuusi: Ovambo Riddles with Comments and Vocabularies (1975); Riddles and Riddling (Journal of American Folklore 89, 1976, 352. különszám); N. A. Lavonen: Karelszkaja’ narodnaja zagadka (1977); L. Virtanen—A. Kaivola-Bregenhoj—A. Nyman: Arvoitukset — Finnish Riddles (1977); V. V. Mitorfanova: Russzkije narodnije zagadki (1978); Mándoki L.: Szóbeli rejtvényeink gyűjtés- és kutatástörténete (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 24, 1979); Balkanszke narodne umotvorine, 1—6., szerk.: V. Djuric (1980—1986); M. Lescák: Slovenské l’udové hádanky (1981); J. M. Kasjan: Polska zagadka ludowa (1983); F. Bentolila: Devinettes berbéres (1—3, 1986); Mesés könyvecske (1989).
