átmeneti rítusok költészete
VIL1 543 - 544a primitív költészet, közelebbről a rítusköltészet alfaja. Az etnológus A. Van Gennep nyomán átmeneti rítusoknak nevezzük a különböző társadalmi korcsoportokba való befogadás szokásait. Ezek közül legfontosabb az ifjú legénnyé vagy leánnyá aratás, a házasság és a temetés rítusainak költészete: szokások, dalok, olykor dramatikus táncok, s az ezekhez fűződő mondák, mítoszok, hiedelmek stb. Az átmeneti rítusok végrehajtása nagyjából azonos fázisokból áll: előbb a korábbi társadalmi korcsoport tagjaként jelenik meg az egyén, majd ettől elkülönítik, bizonyos szertartások (leggyakrabban próbák) következnek, ez után az új csoport jelvényeit kapja meg. Rendszerint nem egyetlen embert, hanem egy-egy csoportot vezetnek át e fokozatokon, máskor (például a halál esetében) a rítus kötött ismétlődése jelzi a társadalmi sztereotípiát. Az átmeneti rítusok valószínűleg már az →ősköltészet keretei között is megtalálhatók voltak, erre azonban kevés a megbízható adatunk. Egyes kutatók e rítusokban keresik a dráma legkorábbi csíráit, az elkülönítés idején bekövetkező társadalmi kötelezettségekre oktatás intézményessége pedig a didaktikus műfajok kialakulásánál játszhatott lényeges szerepet. Csökevényes formában az európai parasztság körében is él (például a „legényavatás”, „nagyleányavatás” szokásaiban), és egészen a céhes vagy kisipari munkásavató szokásokig, az egyletekbe jutás félig tréfás, félig komoly próbáiig nyomon követhető. A születés, házasság, szülés, halál szokásai legrégiesebb vonásaikban mindmáig átmeneti rítus jellegűek. Sőt, a rituális irodalomértelmezés szerint minden egyes irodalmi mű voltaképpen rítusra épül. Természetesen ez a felfogás eltúlozza a rítusok jelentőségét az irodalomban, mindazáltal a hősepika jó néhány motívuma és epizódja (próbatevő utak, csodás átváltozások. természetfeletti születés stb.), valamint a dráma több korai fajtája csakugyan az átmeneti rítusokból eredhetett. ● (→rítusköltészet)
Irodalom:
A. Van Gennep: Les Rites de Passage (1907); Marót K.: Rítus és ünnep (Ethn, 1940); Ch. Autran: Homére et les Origines Sacerdotales de l'Épopée Grecque (1943); S. E. Hyman: The Ritual View of Myth and the Mythic (Journal of American Folklore, 1955); V. G. Bazanov: Obrjad i poezija (Isztorija, folklor, iszkussztvo szlavjanszkih narodov — Dokladi szovjetszkoj gyelegacii-V. mezsdunarodnij szjezd szlavisztov. Szofija, szentyabr 1963. 1963); L. Honko: Siirtymáriitit (Sananjalka, 1964): J. Fontenrose: The Ritual Theory of Myth (1966).
