szövegmágia
VIL14 720-721egy szöveg mágikus céllal történő megfogalmazása, illetve egy más céllal megfogalmazott szöveg ilyen jellegű felhasználása. Nem csupán a mágikus szövegekben figyelhető meg, hanem szinte minden szöveg (irodalmi alkotás) kerülhet ilyen helyzetbe. Noha megkülönböztethető egymástól az egyes hangokra vonatkozó hangmágia, a legtöbbször említett →szómágia és a teljes szövegekre kiterjedő mágia, a mindennapi élet (sőt az irodalmi kritika, irodalomtudomány) nem szokta ezeket határozottan elkülöníteni egymástól. ● Különösen a vallási életben gyakori: mind az istenektől eredeztetett szövegek, mint a hozzájuk intézett szövegek ilyen jellegűek. Ez a megoldás hagyományozódik tovább a →szokásköltészet műfajában, majd innen a hivatásos irodalmi műfajokban is (pl. szerelmi vallásos költészet stb.). Formailag igen archaikus és újító törekvések egymás mellett megtalálhatók ezekben: archaikus (már nem élő) nyelvek vagy szavak: kiolvashatatlan vagy kimondhatatlan írásos formák; a köznapitól eltérő intonáció, nem emberi nyelveken szólás (glosszolália); a szent nyelvek, az „angyali” (vagy éppen ördögi) nyelvek; az „égből” vagy a másvilágról jött könyvek (p1. a mormonok szent könyve); a „láthatatlan” szövegek és művek, a szövegek amulettként való felhasználása (vagyis nem szövegszerűségük, ha nem anyagi és szakrális mivoltuk értékelése); szöveg és kép együttes hatásának összekapcsolása (szentkép, áldások); sőt, a legújabb közléstechnikai formák (hangfelvétel, video, hologram) is ebbe a körbe kapcsolódnak be. ● Írók esetében a poétikai minőségek is nyerhetnek ilyen értelmezést. A rímek összekapcsolhatnak (Dante a Pokol 9:55 részében arról beszél, hogy mélyértelmű, rejtett tanítás olvasható ki rímeiből), az ismétlések vagy a visszatérő formák (tercina, ritornell) egymásra utalnak; a töredékek, egy levélváltás részei, vagy a többszörös kerettörténetek (a Pancsatantrától az Ezeregyéjszakáig, sőt akár Kierkegaard személyiségrejtő műveiig) mintegy zárójelbe tesznek bizonyos szövegrészeket. A legkülönbözőbb megoldású →rejtvények olykor egyértelműek, máskor csak megoldásaik egyik síkján ezoterikus, vallásos, mágikus jellegűek. Nyilvánvaló módon minden jelkép (→szimbólum) ilyen jellegű. ● A felhasználás (előadás) akár közvetlenül ilyen célú (→mágikus irodalom, akár csak ilyen célokra alkalmazzák (okkultista irodalom), a szöveg átértelmezését jelenti. Olykor nehéz megkülönböztetni, pontosan mi valódi, mi „tudományos”, mi „vallásos”, „mágikus” az ilyen szövegekben. (A. Kircher, Paracelsus, M. Ficino, Pico della Mirandola, sőt a 18. sz. „mágusai” készakarva többértelmű szövegeket alkottak. Ez a megoldás napjainkban is megtalálható vallási, politikai, ideológiai, ezoterikus vagy futurológiai szerepben.) A „beteljesült prófécia” műveihez nemcsak Dosztojevszkij, Merezskovszkij, Verne és Spengler, hanem Orwell, Huxley és mások műveit is odasorolják (→utópisztikus irodalom).
Irodalom:
A. Seppilli: Poesia e magia (1971); W. Scherf: Lexikon der Zaubermärchen (1982); K. Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban (1987); Fónagy Í.: A mágia és a titkos tudományok története (1989).
